Kétszer annyi magyar elsős mint szlovák Komáromban

Komárom. Idén csaknem kétszer annyi gyereket írattak magyar iskolába, mint amennyit szlovákba Komáromban. A leendő elsősök összlétszáma jelentősen visszaesett, ami összefügghet a járványügyi intézkedésekkel, illetve a várható gazdasági nehézségekkel – a környező falvakból ugyanis sokkal kevesebb szülő választott komáromi alapiskolát gyermekének, mint korábban. Az Eötvös utcai iskola a legnépszerűbb.

Az elmúlt évtizedekben szinte mindig a Munka Utcai Alapiskolába íratták be a legtöbb iskolakötelessé váló gyereket, idén azonban helycsere történt az iskolák népszerűségi versenyében. A legtöbb szülő az Eötvös Utcai Alapiskolát választotta gyermekének, míg a Munka utcai a második, a Jókai Mór Alapiskola a harmadik lett, azaz ezúttal egyik szlovák tannyelvű iskola sem fért fel a dobogóra. A leginkább a Rozmaring utcai iskolába íratott gyerekek száma esett vissza, ahol jelen állás szerint csak 26 elsős kezdi meg tanulmányait szeptemberben. Ahogy a korábbi években, idén is a Munka utcán nyílik majd nulladik évfolyamos osztály – a tavalyi nulladikból egyébként 8 gyermek szeptembertől már első évfolyamban tanul majd, ők nem szerepelnek a táblázatunkban közölt statisztikában, miután nem most íratták be őket. Fontos hangsúlyozni, hogy a beiratkozási adatok legtöbbször különböznek a szeptemberben ténylegesen iskolapadba ülő elsősök számától, hiszen néhány gyerek esetében halasztást kérnek, előfordulhat kettős beiratkozás (egy gyermeket két alapiskolába is beírattak), illetve mindig akad olyan eset, hogy a szülők elkésnek a beíratással – hanyagságból, vagy azért, mert nem tartózkodtak Komáromban.

Layout 1Kattintással nagyítható

Két lényeges megállapítás tehető az idei beiratkozási adatok alapján. Az egyik, hogy közel kétszer annyi gyereket írattak magyar tannyelvű intézménybe, mint amennyit szlovákba – ez gyakorlatilag megfelel Komárom hivatalos nemzetiségi arányainak. Vagyis egyre kevesebb magyar anyanyelvű gyerek kerül szlovák alapiskolába.

A másik, korábbi évektől eltérő jelenségre Bagita Judit, a komáromi közös tanügyi hivatal vezetője hívta fel a figyelmet: idén jóval kevesebb, környékbeli falvakban élő gyereket írattak komáromi iskolába, mint az elmúlt időszakban. Ennek eredménye, hogy a leendő komáromi elsősök száma jelentősen visszaesett, ami nem kedvez a komáromi iskoláknak, de egyben azt is jelenti, hogy egyes községek kisiskoláiba több gyermek jár majd szeptembertől, ami számukra jó hír.

Mindez összefügghet a koronavírus-járvány kapcsán meghozott intézkedésekkel, a várható gazdasági visszaeséssel, a bizonytalansággal. Bagita Judit szerint a szomszédos községekben élő családok azért is dönthettek a helyi iskola mellett, mert arra számítanak, hogy anyagilag szűkös időszak következik, amikor előnyösebb – kevésbé költséges – a gyerekeket helyben iskolába vinni, mint minden nap Komáromba szállítani. Megtörténhet, hogy a Komáromban dolgozó szülő elveszíti munkahelyét, és ilyen helyzetben kifejezetten drága mulatság lenne naponta kétszer csak azért a járási székhelyre utazni, hogy gyereküket iskolába vigyék, majd hazahozzák.

A komáromi alapiskolákban gyermekek jelenléte nélkül zajlott a beiratkozás, a rendkívüli helyzet ellenére gyakorlatilag zökkenőmentesen. Előzetes telefonos egyeztetést követően az egyik szülő – törvényes képviselő – írathatta be iskolakötelessé váló gyermekét személyesen, az iskolákat felkeresve.

Csaba Ádám

Top