Közélet

Szilveszteri buli a Klapka téren!

Idén is jó hangulatban, közösen búcsúztathatjuk el az óesztendőt Komárom főterén. Új tűzijáték elemek, épületfestés és több órás buli várja a belvárosban szórakozni vágyókat december 31-én.

Jövőre ebből gazdálkodik Komárom

Múlt csütörtöki ülésükön a városatyák elfogadták a 2017-es költségvetést, összesen 20,8 millió euróból gazdálkodhat a város a jövő évben. Több pénz jut a városi iskolákra, óvodákra. A hivatalnokok bérére is többet költ majd a város, a KOMVaK városi vízmű konszolidációja viszont önmagában többszázezer euróba kerül majd.

Szobrot állítanak Petőfinek

KOMÁROM. Az észak-komáromi Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás és a dél-komáromi Endresz Csoport kezdeményezésére szobrot állítanak Petőfi Sándornak a városban, az egykori Steiner Gábor-szobor helyén. A kezdeményezők biztosítják az emlékmű felállításának költségeit, de egy kicsit a város is hozzájárul.

Hazárd, játék, felelősség

Szlovákia soha nem látott módon szigorította a szerencsejátékról szóló törvényt. Vannak, akik üdvözlik, és vannak, akik élesen bírálják az új szabályokat. Össztársadalmi problémáról vagy csak egy szűk lobbicsoport nyomásgyakorlásáról van szó? A vitában az emberi szabadságjogok szószólói csapnak össze azokkal, akik szerint a társadalmi jólét és boldogság megteremtése érdekében a határozott állami beavatkozás nemcsak kívánatos, hanem szükséges is. 

Top