A minisztérium rábólintott a gútai sertésfarmra

Egyetért a Gúta melletti Stagnócára tervezett nagykapacitású sertéstelep építésével a környezetvédelmi minisztérium. A tárca környezeti hatástanulmányokat vizsgáló részlege által kidolgozott közel 70 oldalas állásfoglalás szerint ugyanis a beruházás végső soron nem káros a környezetre. A beruházó Dan Slovakia Agrar Rt. (DSA) üdvözli a döntést, Horváth Árpád, Gúta polgármestere szerint a dokumentum felszínes és a város mindenképp fellebbezni fog.

Lapunkban is többször írtunk arról, hogy a dán érdekeltségű, nagymegyeri székhelyű DSA társaság Gúta Császta városrészében, Stagnócán szeretné a meglévő sertéstelepet bővíteni – 5,5 millió euró ráfordítással –, a jelenlegi 1500-as kapacitást 16 ezresre növelve. A farmon 12 hetes kortól nevelnék a malacokat a 105 kg-os vágósúly eléréséig, ami 13-15 hetes ciklust feltételezve éves szinten mintegy 64 ezer sertés felnevelését jelenti. A tervezett beruházás ellen – félve a környezetre, az életminőségre gyakorolt negatív hatásoktól – nemcsak Gúta, hanem a környező települések önkormányzatai, szervezetei és állami hivatalok is kifogást emeltek, és több mint 10 ezren írták alá a beruházás megvalósítása ellen indított petíciót.

A környezetvédelmi minisztérium illetékes osztályának munkatársai a benyújtott megvalósíthatósági tervezet, valamint a tervezettel szemben emelt kifogások, hozzászólások kiértékelése nyomán arra a végső konklúzióra jutottak, hogy a beruházás – a törvényi előírások és az állásfoglalásban megfogalmazott feltételek teljesítése esetén – megvalósítható. Megszabtak ugyanakkor egy 60 pontból álló intézkedéscsomagot, és ha azokat teljesíti a beruházó, véleményük szerint kizárhatók vagy jelentős mértékben csökkenthetők a farmnak a környezetre gyakorolt negatív hatásai.

Gúta fellebbez

„A minisztériumi anyag felszínes, félremagyarázások, feltételezések tömkelegét tartalmazza, számtalanszor leírják benne, hogy ha ez és ez a feltétel teljesül, ha a beruházó ezt és ezt a lépést megteszi, akkor minden rendben lesz. De mi van akkor, ha majd a hizlalda megépítése után derül ki, hogy még sincs minden rendben? Teljesen figyelmen kívül hagyták viszont, hogy a város területrendezési tervével nincs összhangban a beruházás és hogy milyen masszív ellenállást váltott ki a lakosok körében, amit a 10 ezer aláírás is bizonyít – mondta Horváth Árpád, Gúta polgármestere. – Miután kézhez kaptuk az anyagot, megbeszélésre hívtam a képviselőket, amelyen részt vett városunk jogásza is. Természetesen fellebbezünk, és információm szerint ezt teszi a többi érintett település, szervezet is, de bárki eljuttathatja a határozattal kapcsolatos kifogásait a minisztériumhoz.”

A beruházó örül

„Örülünk, hogy a környezetvédelmi hatásvizsgálat keretében a minisztérium megerősítette, a gútai sertéstelep átalakítására és korszerűsítésére irányuló projektünknek egyetlen szempontból sem lesz negatív hatása a környezetre, amihez az önkormányzat kérésére további szakértői tanulmányokat is készíttettünk – áll Németh Andreának, a DSA igazgatótanácsa alelnökének szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában. – Amint a múltban többször kifejtettük, üzemegységeink a legszigorúbb minőségi, biológiai-biztonsági és környezetvédelmi, valamint a szomszéd lakóterületek védelmére vonatkozó előírásokkal összhangban működnek és nem okoznak nagyobb szennyezést, mint bármilyen már kis és közepes nagyságú telep az országban.” Ugyanakkor sajnálatosnak tartják, hogy a véleményeztetési eljárás közepette a gútai önkormányzat konstruktív párbeszéd helyett elhamarkodottan és célirányosan megváltoztatta területrendezési tervét, ezzel próbálva ellehetetleníteni a tervezet megvalósítását. Egyben bíznak benne, hogy a minisztérium állásfoglalása sok korábbi kérdésre választ adott, és további párbeszédre ad lehetőséget.

Nincs még vége

A környezetvédelmi minisztérium pozitív állásfoglalása egy lépés a környezeti hatásvizsgálat (EIA) folyamatában, de nem jelenti azt, hogy a beruházás meg is valósul. „Mi semmilyen körülmények között nem egyezünk bele ebbe a beruházásba, ha a területrendezési eljárás során százszor benyújtják a kérvényüket, mi százszor elutasítjuk azt” – szögezte le Horváth Árpád.

vkm

Kapcsolódó cikkeink:

Gútai sertésfarm: a minisztert is megszólítják
Tízezren tiltakoznak, mégis nyomul a befektető
Nincs válasz, miért lenne előnyös a sertésfarm
Fertőzött ivóvíz két községben

Top