Nem lesz gond, ha mindenki Gúta érdekeit nézi

Gútán kiélezett verseny zajlott a polgármesteri tisztségért, amit végül a független Halász Béla nyert meg. Bő száz szavazattal szerzett többet a Szövetség jelöltjénél, Horváth Árpádnál, aki már 16 éve állt a város élén. A harmadik polgármesterjelölt, Kárpáty Ernő (független) jelentősen lemaradt ellenfeleitől. Az új polgármestert, Halász Bélát kérdeztük a közeljövőről.

• Sokan gondolják úgy, meglepetés, hogy Önt választották meg Gúta élére. Ön hogyan látja? Minek köszönheti a győzelmet?

– Sokan azonban úgy gondolják, nem volt ez meglepetés, mert már régóta benne volt a levegőben. A győzelmet pedig az elmúlt évek munkájának lehet köszönni, amit az emberek láttak, érzékeltek és értékeltek. Ezt pedig egy nagyon jó kampánnyal sikerült megkoronázni, tudtuk mozgósítani a saját táborunkat, míg ellenfeleink nem igazán.

• Mikor veszi át a polgármesteri hivatal vezetését?

– November 22-én, kedden lesz az önkormányzat alakuló ülése, ekkor lesz az ünnepi beiktatás is.

• Hányan és kik alkotják majd az Önt támogató képviselőcsoportot?

– A héten megalakult a Gútaiak Gútáért képviselői csoport 5 taggal. Kürti Mónika, Németh Iveta, Gőgh Péter, Kögler Zoltán és Lengyel István alkotják.

• Egy polgármesternek, városvezetésnek szüksége van egy viszonylag stabil többségre a képviselő-testületben. Körvonalazódik már, hogy sikerül-e támogató képviselőket szereznie?

– Minden döntéshez legalább 9 képviselő támogatása szükséges. Ez 4 éve is így volt, amikor Horváth Árpád győzött. Nem volt többsége, csak miután a mi frakciónk is mellé állt. Ezekben az időkben pedig még fontosabb, hogy a testületben nyugalom legyen, én mindkét frakcióval csak a közös pontokat, ügyeket keresem, ami városunkat előre viszi és nem hátra. Összefoglalva, nem lesz gond a döntéseknél, ha mindenki a város érdekeit nézi és mellőzi az egyéni érdekeket.

• Eldőlt már, hogy ki lesz az alpolgármester, illetve a hivatalvezető?

– Az alpolgármester személyére van elképzelésem, de ez majd az egyeztető tárgyalások után kialakul, amik szerintem a hét végére lezárulnak, és akkor tájékoztatom is a nyilvánosságot. Biztosan új hivatalvezetővel dolgozom majd, az alakuló ülésig az is kiderül, kivel.

• Az alakuló ülést követően mik lesznek az első teendői? Milyen javaslatok kerülnek a képviselők elé még az idén?

– Szeretném, ha már az első ülésen megalakulna a városi tanács, megalakulnának a bizottságok és megválasztanánk ezek elnökeit, hogy minél hamarabb elkezdődhessen a munka. Idén pedig a legfontosabb döntés még vár ránk, ami a jövő évi költségvetés elfogadása. Ez a második ülésen, decemberben lesz terítéken. A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, november 22-én ez a lépés megtörténik. A programunk végrehajtásán fogunk dolgozni az első perctől kezdve!

(cs)

Komáromi járásbeli városok választási eredménye

Top