„Nem cseréljük le a magyar táblákat!”

Nem teszünk eleget a kulturális minisztérium utasításának, és nem cseréljük le az intézmény magyar megnevezését tartalmazó táblákat a múzeum épületein – jelentette ki Csütörtöky József, a Duna Menti Múzeum igazgatója. A minisztérium azért utasította a múzeumot táblacserére, mert annak magyar megnevezésében Komárom neve magyarul szerepel. A szaktárca szerint ez nincs összhangban a szlovák nyelvtörvénnyel.

múzeum - kép

Ahogyan arról lapunk előző számában beszámoltunk, az elmúlt hetekben több komáromi intézménynek küldött hivatalos levelet a kulturális minisztérium. Ebben – névtelen feljelentés alapján – azt kifogásolták, hogy az intézmények épületein található magyar nyelvű táblákon Komárom elnevezése nem szlovákul – Komárno alakban –, hanem magyar nyelven szerepel. A kultuszminisztérium ezért a nyelvtörvény bizonyos paragrafusaira hivatkozva arra utasította az érintett intézményeket – köztük a Duna Menti Múzeumot, a Járási Hivatalt, valamint a Műemlékvédelmi Hivatal komáromi irodáját – hogy szeptember 25-i határidővel cseréljék le a táblákat, hiszen ezeken a tárca álláspontja szerint nem szerepelhet magyarul Komárom neve.

A táblacserét azonban a múzeumban „semmiképpen sem“ hajtják végre – jelentette ki múlt heti sajtótájékoztatóján (még szeptember 19-én) Csütörtöky József. A múzeumigazgató szerint a névtelen feljelentés, valamint a minisztérium vizsgálódása és érvelése a 90-es éveket idézi: azokat a mečiari időket, amikor mindent elkövettek az országban élő kisebbségek ellehetetlenítéséért.

muzeum1

Csütörtöky elmondta, a kultuszminisztérium utasítása megalapozatlan. Ezt támasztja alá az az állásfoglalás is, amit a Kisebbségi Kormányhivataltól kértek ki. Ebben az olvasható, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségek aránya eléri vagy meghaladja a 20 százalékot, a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény nemcsak lehetővé, de egyenesen kötelezővé teszi a magyar helységnevek használatát az olyan közintézményeken, mint például a Duna Menti Múzeum.

Csütörtöky szerint ráadásul ebben az esetben nem is csupán egy helységnév használatáról, hanem egy közintézmény hivatalos elnevezéséről van szó. Véleménye szerint már csak azért sem kell lecserélni a magyar nyelvű táblákat, mert a „Komárom“ elnevezés a múzeum hivatalos nevében (Podunajské Múzeum v Komárne – Duna Menti Múzeum Komárom) a szlovák mellett magyarul is szerepel. „Ez a hivatalos elnevezés található valamennyi levelünkön, pecsétünkön, az alapító okiratunkban, s ezen a néven vagyunk bejegyezve hivatalosan a statisztikai hivatal adatbázisába, sőt mi több: a kulturális minisztérium nyilvántartásába is“ – mondta el az igazgató, hozzátéve: amennyiben a kultuszminisztérium államnyelvi főosztálya nem fogadja el érveiket, az ombudsmanhoz fordulnak jogorvoslatért.

-lm-

(Cikkünk a Delta szeptember 25-i számában jelent meg.)

Top