Mi lesz az idei Pro Urbe díjakkal?

Komárom. A hagyomány szerint minden évben április 26-án, Komárom napján adják át a város legrangosabb elismerését, a Pro Urbe díjat. Tekintettel a koronavírusra, idén ez biztosan nem így lesz. Elképzelhető az is, hogy ebben az évben nem osztják ki a város díjait.

DSC_0630

Az elmúlt években mindig a Komáromi Napok keretében, Észak- és Dél-Komárom közös ünnepi képviselő-testületi ülésén adták át a két város Pro Urbe díjait, illetve a polgármesteri díjakat is, továbbá ekkor adományozták a díszpolgári címet is. Idén ez biztos nem így lesz, mint ismert, a Komáromi Napok is elmaradnak.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere érdeklődésünkre elmondta, miután a képviselő-testület a járványügyi korlátozások bevezetése óta nem ülésezett, döntés sem születhetett arról, hogy 2020-ban kik részesüljenek Pro Urbe díjban. Az év elején ugyan több jelölés is érkezett, ám a jelöltekről egyelőre a városi kulturális bizottság sem tárgyalt a rendkívüli helyzet miatt. A polgármester egyelőre nem tudta megmondani, mi lesz az idei Pro Urbe díjak – és a díszpolgári cím – sorsa, csupán annyi bizonyos, hogy a képviselők kezében van a döntés. Elképzelhető akár az is, hogy idén később sem lesznek kiosztva. 2019-ben mindkét Pro Urbe díjat posztumusz adták át – Kiss Péntek József rendezőt, színigazgatót és Keszegh István tanárt, gimnáziumigazgatót tüntették ki.

A polgármesteri díjak odaítéléséről azonban Komárom polgármestere határozhat. Keszegh Béla elmondta, ő már döntött is a kérdésben: 2020-ban sem szervezetnek, sem egyénnek nem adományoz díjat.

(cs)

Top