Megyei támogatások a komáromi régióba

Turisztikai, műemlékvédelmi, kulturális és sporttámogatások odaítéléséről is döntött Nyitra Megye Önkormányzata két héttel ezelőtti közgyűlésén. A nemrégiben elhunyt Szigeti Lászlónak, korábbi megyei képviselőnek, volt oktatási miniszternek Nyitra megye legmagasabb kitüntetését adományozták, in memoriam.

A megyei képviselők jóváhagyták a 2022-es kulturális és sporttámogatásokat. Összesen 74 ezer eurót osztottak szét a Komáromi járás 102 pályázója között kulturális célra, a 67 ezer eurónyi sporttámogatási keretből pedig 77 kérvényező meríthet. Mindkét esetben 3320 euró és 300 euró között mozgott a megítélt támogatások összege – derül ki a megyei közgyűlés által jóváhagyott határozatokból.

Döntés született arról is, hogy járásunkból három egészségügyi gondozói szolgálat kap támogatást: a komáromi Angyali Kezek/ Anjelské Ruky 25 ezer eurót, az ugyancsak komáromi KALMIA és az ógyallai ADOS Život 20-20 ezer eurót.

Műemlékek felújítására is ad pénzt a megyei önkormányzat. Négyezer eurót a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület költhet a komáromi erődben lévő székhelyére, egész pontosan nyílászárók cseréjére, falak festésére. Komárom városa szintén 4 ezer eurót fordíthat a Tiszti pavilonban lévő padló és lépcsők felújítására. A komáromi IV-es bástya egy részének felújítására és javítására 3 ezer eurós támogatást kap a kérvényező IVV vállalat. A Vízimalom Egyesület a gútai vízimalom sérült fakonstrukciójának cseréjére, illetve festésére kapott 4 ezer eurót, míg Ógyalla a Konkoly kápolna és kripta fémkerítésére kapott 375 eurót.

Turisztikai pályázatokat is támogat a megye. A Komáromi járás pályázói a teljes 200 ezer eurós megyei pénzügyi keretből 30 ezer eurón osztozhattak: 5000 és 500 euró közötti támogatásokat ítéltek meg. A legmagasabb, 5 ezer eurós összeget a Dunamente Turisztikai Desztináció Menedzsment nyerte el, kerékpáros turistákat kiszolgáló napelemes töltőállomások építésére. Karva község 3300 eurót a településen keresztülhaladó kerékpárút ezen szakaszának közvilágítására, míg Komárom városa egy kerékpáros útikalauz kiadására nyert el 2800 eurót.

Farkas Iván, a Szövetség Nyitra megyei képviselő-csoportjának vezetője arról tájékoztatott, hogy javaslatára a nemrégiben elhunyt Szigeti Lászlót, egykori Nyitra megyei képviselőt, korábbi parlamenti képviselőt, oktatásügyi minisztert, kiváló pedagógust és gimnázium-igazgatót Nyitra megye legmagasabb szintű kitüntetésében részesítették. „Szakmai és politikai pályafutásával, társadalmi szerepvállalásával rászolgált Nyitra Megye Díjára, teljesen megérdemelte azt“ – szögezte le. A halálával megüresedett megyei képviselői tisztséget a párkányi Vitkó Andrea foglalta el, miután a megye elnöke és a megyei testület előtt letette az esküt.

(cs)

Újulnak a megyei utak, parkosítás a kórházban

Top