Még az idén kezdődik a stadionfelújítás

Már csak egy végső jóváhagyásra van szükség, és indulhat a Komáromi Football Club stadionjának teljes körű felújítása – vagyis gyakorlatilag egy új építése a meglévő főépület beépítésével. Ha minden az előzetes várakozások szerint halad, még az idén kezdődnek a munkálatok. Egy komáromi székhelyű, szlovák-magyar tulajdonú társaság lehet a kivitelező.

Öt évvel ezelőtt derült ki, hogy a magyar állam jelentős pénzügyi támogatásban részesíti a komáromi futballklubot, a KFC-t, amelynek felnőtt férficsapata akkor került fel az országos második osztályba. Azóta is stabilan a mezőny tagja, jelenleg az élmezőnyben vitézkedik a csapat – a legfelsőbb osztályba történő feljutás sem elképzelhetetlen.

2017-ben 1,8 milliárd forintnyi támogatást hagyott jóvá a magyar kormány, később pedig további támogatásokat is (nemcsak a stadionra, hanem például kifejezetten utánpótlás-nevelésre). A klubnak közel 11 millió eurónak megfelelő magyarországi pénzforrás áll rendelkezésére, amelyet a stadion teljes körű felújítására fordíthat.

Akadozó előkészületek

Az előkészületek azonban lassan haladtak, a futballklub és a város között felmerült néhány vitás kérdés, amit két évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében végleg rendeztek a felek. A megegyezés értelmében a KFC jelképes 1 euróért 20 évre bérbe kapta a várostól mindazon városi tulajdonú területeket és ingatlanokat, amelyeket a stadionfejlesztés érint – tehát gyakorlatilag a stadion főépületét, a melléképületeket és a környező területeket. A város egyúttal vállalta, hogy 20 éven át évi 205 ezer eurónyi támogatást ad a KFC-nek fenntartási költségekre, rezsire, viszont a bérleti szerződés lejárta után a stadion díjmentesen visszakerül a városhoz. A megegyezés értelmében az önkormányzat egy tagot jelölhetett a klub elnökségébe, elsősorban azzal a céllal, hogy ellenőrizze, a KFC az évi 205 ezer eurónyi támogatást rendeltetésszerűen használja fel. A város Bende István független képviselőt jelölte a klubvezetésbe.

Sajnos ezt követően sem gyorsultak fel az előkészületek, a közbeszerzést tavaly ősszel írta ki a futballklub. Ez mostanra zárult le, gyakorlatilag megtörtént a stadionfelújítás kivitelezőjének kiválasztása.

Indulhat a felújítás, 2024 tavaszáig tarthat

Bende István, a KFC klubvezetésébe delegált, szavazati jog nélküli városi képviselő kérdésünkre elmondta, jelenleg a Közbeszerzési Hivatal végső ellenőrzése zajlik, ami rövid időn belül lezárulhat – az egyik ajánlattevő kereskedelmi társaság kifogását vizsgálják. Ha az ellenőrzés során elutasítják a panaszt, a KFC azonnal aláírhatja a kivitelezési szerződést a közbeszerzés nyertesével, ezt követően pedig már semmi akadálya nem lesz az építési munkálatok megkezdésének. A képviselő elmondta, ha minden a várakozások szerint halad, idén decemberben indul a beruházás.

A Közbeszerzési Hivatal honlapján már augusztus közepén közzétették a közbeszerzés kiértékelését. Eszerint 5 kereskedelmi társaság tett érvényes ajánlatot a kivitelezésre, közülük pedig a komáromi székhelyű Delaty 9 Project s.r.o. pályázatát értékelték a legkedvezőbbnek – a cégnek egy helyi és egy magyarországi tulajdonosa van.

A kivitelezőnek a szerződés hatálybalépésétől számítva 15 hónapja van arra, hogy befejezze a stadionfelújítást, vagyis – amennyiben hamarosan tényleg aláírják a szerződést – 2024 tavaszára kell elkészülnie a fejlesztésnek.

5300 férőhelyes stadion szállodai szobákkal

Az új stadion előzetes látványtervei már 2017-ben elkészültek, a részletes terveket 2020 augusztusában mutatta be a KFC a komáromi képviselő-testület ülésén a tervezőcsapat képviseletében Csémy Krisztián és Csémy Olivér építészek.

Eszerint az új stadion befogadóképessége 5300 fő lesz. Egyrészt – ahogy jelenleg is – a főépület pálya felőli részén marad a főtribün, mely új, buborékszerű tetőzetet kap. Másrészt új, fémszerkezetű lelátókat alakítanak ki a pálya körül, a főépülethez kapcsolva, U-alakban – ezek a lelátók nyolcsorosak lesznek. A futópályát felszámolják, így a pálya a főtribünhöz (és a megépülő lelátókhoz) közelebb helyezkedik majd el. Pályafűtés is lesz.

A főépületet teljesen átalakítják, mindkét oldalon hozzáépítenek egy kisebb szárnyat. A földszinten kap helyet két fő öltöző a pályára lépő csapatok számára, melyekhez bemelegítő helyiség is tartozik majd, illetve további két kisebb öltöző is épül. Az alsó szint bal szélén műszaki-technikai helyiségek lesznek. Az első emeleten 20 szállodai szobát alakítanak ki, fürdőszobával, toalettel – ez nagyjából egy busznyi embernek kínál majd szállást. A szállodaemelet két oldalán büfék épülnek a nézők számára, szomszédságukban mosdókkal, toalettekkel.

A második emelet a KFC igényeit elégíti ki, lesz egy wellness-részleg, szaunával, regenerációs helyiségekkel, ami a szálloda vendégeit is kiszolgálja. A második szint közepén irodák, sajtóhelyiség, szolgálati lakás és egy kisebb gépház kialakítására kerül sor. A harmadik emeleten pedig VIP-tér épül ki, ami különböző rendezvények megtartása céljából is bérbe adható, továbbá lesznek irodahelyiségek, amiket akár állandó jelleggel is ki lehet adni. Az ebből befolyó pénzek fedezhetik a stadion üzemeltetési költségeinek egy részét – hangsúlyozták a tervezők. Épül két új lépcsőház, továbbá két liftet is üzembe helyeznek a központi épületben.

(csá)
(látványtervek: AKVADRAT Kft.)

Lemondott a KFC alelnöke
Öten építenék az új stadiont
Kiírták a közbszerzést a stadionfelújításra
120 éves a KFC

Top