Járdán is kijelölnek parkolóhelyeket



Komárom. Október elseje óta országszerte tilos a járdán parkolni, ami komoly gondot jelent a városoknak, hiszen az autók számának növekedése miatt szinte mindenhol parkolóhiánnyal küzdenek. Komáromban több helyen is parkolóhelyeket jelölnének ki a járdán, így a Gazda utcán, a Víz utcán és a Komenský utca egy szakaszán is – az ezzel kapcsolatos terveket a város már kidolgozta, és benyújtotta a közlekedésrendészethez jóváhagyásra. A rokkantparkolók szabályozása is változni fog – az elmúlt hetekben ugyanis rengetegen kérnek ilyen helyeket, olyanok is, akiknek bár akad egészségügyi gondjuk, az nem korlátozza őket mozgásukban.

Október elsejétől lépett hatályba az a törvény, mely megtiltja a járdán való parkolást az autók számára – akkor is, ha másfél méter szabadon marad a gyalogosoknak. Egyetlen kivétel van, amennyiben a szükséges normák betartása mellett parkolókat jelölnek ki a járdán – illetve részben a járdán –, például felfestéssel.

Komáromban jó néhány olyan utca akad, ahol nagy szükség lenne ilyen felfestéses megoldásra. „Szakemberek bevonásával átnéztük, melyik utcában és szakaszokon van lehetőség a járdán parkolás kijelölésére. Három utca esetében el is készítettük a terveket, amelyeket benyújtottunk a közlekedési rendőrségnek jóváhagyásra” – mondta el kérdésünkre Keszegh Béla, Komárom polgármestere.

Víz utca, Komenský utca, Gazda utca

A parkolók kijelölésekor be kell tartani az úttest és a járdák szélességére vonatkozó normákat. A jelenlegi adottságok mellett a Gazda utcán arra van lehetőség, hogy az úttest egyik oldalán engedélyezzék a parkolók kijelölését, részben a járdán.

A Komenský utca alapiskola előtti szakaszán ugyancsak parkolókat jelölnének ki, a közeli Víz utcán szintén új szabályozást készítettek elő. Egyrészt a Víz utca Vág felőli szakaszán parkolóhelyeket jelölnek ki, félig a járdán, az utca középső részén viszont – a nagy parkoló placcal párhuzamosan – nem lesz lehetőség a járdára állni. Itt egyszerűen túl szűk a hely, a merőlegesen parkoló autók kikanyarodását is nehezíti. Ugyanakkor a Víz utca elején, az iskolaudvar melletti oldalon lesznek kijelölt parkolóhelyek. Sőt, itt a város a későbbiekben további parkolóhelyeket is kialakítana, mégpedig úgy, hogy az iskola kerítését egy kicsit beljebb helyezik – ez azonban egy kicsit bonyolultabb, költségesebb és időigényesebb megoldás. Ha megvalósul, akkor az iskolaudvarnál merőlegesen lehet majd parkolni, és arra is lesz lehetőség, hogy a lakótömb előtti oldalon is parkolhassanak a lakosok, részben a járdán. Ezzel a jelenleginél is több parkolóhely lenne itt.

A polgármester megjegyezte, a parkolást korlátozó törvényt nem a város találta ki, ahogy a parkolók kijelölésének szabályait és az ezzel kapcsolatos normákat sem, ugyanakkor arra törekszenek, hogy ezek betartásával enyhítsék a gondokat. Ezt a célt szolgálja egyébként az új lakótelepi parkolási rendszer, melyet jelenleg is finomítanak, és bevezetésére valamikor tavasszal kerülhet sor – elsőként vélhetően a hetes lakótelepen. Lényege, hogy egy olyan díjszabást vezessenek be, amelyik a több autóval parkolók számára egyre magasabb éves parkolódíjat állapít meg, ugyanígy a céges autókra is magasabb lesz a parkolódíj. Ettől a város azt reméli, hogy több parkolóhely szabaddá válik, a hónapok óta lakótelepi parkolóhelyeken felejtett kocsikkal máshová állnak el a tulajdonosok, a céges autók többsége, illetve a raktárként használt járművek ugyancsak eltűnnek majd – Trencsénben egy hasonló rendszert vezettek be 2017-től kezdődően, ami azt eredményezte, hogy a lakótelepi parkolóhelyek 30 százaléka megürült.

Gyűjtőparkolókat alakítanak ki

A szolgálati autókkal a várakozások szerint a cégek telephelyein parkolnak majd, az alig használt, harmadik, negyedik autóval átállnak – például – a nagymama udvarára, vagy az üresen álló garázsba, illetve a hamarosan kialakítandó gyűjtőparkolókba állnak át a céges járművekkel, illetve azokkal a kocsikkal, melyek után nem akarnak emelt díjat fizetni a lakótelepi parkolásért.

Keszegh Béla elmondta, több ilyen gyűjtőparkolót is kialakítanak városszerte, minden lakótelep közelében lesz ilyen, ahonnan még mindig néhány perc sétával meg lehet közelíteni az otthonokat. A tervek szerint a hetes lakótelepen a Szinnyei József Könyvtár mögötti területen, továbbá a Pozsonyi úti felüljáró szomszédságában, a Víz utcai lakótelep esetében pedig a Vág melletti garázsok mögötti területen. Lesznek parkolók a kórház területén is, melyek a Tél utcából, a lakótelep felől lesznek megközelíthetők. Ezeket egyrészt a kórház látogatói használhatják – nyilván napközben –, az esti és éjjeli órákban viszont a közeli tömbházakban élők is találnak itt helyet.

A polgármester emlékeztetett, idén 300 ezer eurót költ(ött) Komárom új parkolóhelyek kialakítására, amit folytatni kívánnak a jövő évben is. A már működő fizetős belvárosi parkolási rendszerből befolyó bevételből is a parkolást fejlesztik, a lakótelepi díjakat is új parkolóhelyekre, illetve a meglévők felújítására fordítják majd. „Ha valaki három-négy, közterületen lévő parkolóhelyet használ, akkor nagyobb összeggel fog hozzájárulni a parkolási rendszer működéséhez, a gondok megoldásához. Nem pénzbeszedés a cél, hanem az, hogy ha valaki az esti órákban ér haza, találjon szabad parkolóhelyet lakása közelében” – hangsúlyozta Komárom polgármestere.

Hirtelen mindenki rokkant lett

Keszegh Béla megemlítette, a járdán parkolást megtiltó törvény hatályba lépése után elárasztották a városi hivatalt a mozgássérült parkolók kijelölésére vonatkozó kérvények, volt, hogy egy hét alatt több mint két tucat ilyen kérelem futott be. Ugyancsak megszaporodott azon kérvények száma, amelyek kisebb lakótömbök közötti városi telkek megvásárlásáról, illetve bérbevételéről szólnak – nyilván ez nem véletlen, egy ilyen terület remek parkolási lehetőséget is biztosít. E kérvények közül legutóbbi ülésükön többet is elutasítottak a képviselők.

Az ingyenes mozgássérült parkolók iránti kérelmekkel kapcsolatban a polgármester elmondta, kénytelenek lesznek változtatni a szabályozáson, mivel többen visszaélnek vele. A kérelmezők között ugyanis többen nem mozgásukban korlátozottak, hanem egyéb egészségügyi problémájuk van, például cukorbetegek, ám az egészségkárosult igazolványukra (ZŤP) hivatkozva is kérik a fix, kijelölt hely biztosítását. Emiatt valószínűleg megszüntetik a személyre szabott parkolóhelyek kijelölésének lehetőségét. „Sajnálom azokat, akik valóban mozgáskorlátozottak, de lépnünk kell, sokan fel vannak háborodva az új jelenségen. Figyelembe vesszük más városok tapasztalatait is, de új szabályokat kell lefektetnünk a mozgássérült parkolókkal kapcsolatban” – jegyezte meg a polgármester.

Csaba Ádám

Drágul a parkolás, tilos a járdán leállni
Itt épülnek új parkolók Komáromban
Lesz elég parkolóhely, de nem lesz ingyen
Ilyen lehet a komáromi bringaúthálózat

Top