Duplájára emelkedett a szemétdíj Ógyallán

A korábbihoz képest duplájára emelkedett idén a hulladékdíj a városban. Míg a tavaly októberi ülésen a képviselők többsége nem szavazta meg az emelést, decemberben már hat igen és három ellenszavazat mellett a testület jóváhagyta azt.

Az anyagot Zoltán Šesták, a városi hivatal régiófejlesztési főosztályvezetője terjesztette elő. Indoklásában megismételte azokat az emelés szükségességét alátámasztó érveket, amelyek már az októberi ülésen is elhangzottak. Három tényezőt említett, amelyek 2021-ben tovább növelik a hulladékgazdálkodás kiadásait a városban, amely már eddig is deficites volt. Miközben a törvény szerint a hulladékgazdálkodásra fordított kiadásokat teljes mértékben a szemétdíjból származó bevételből kellene fedezniük az önkormányzatoknak. Ógyallán már tavaly 60 ezer euró volt a különbség a bevétel és kiadás közt, azaz a városnak ennyivel kellett a hozzájárulnia a szemétkezelés költségeihez. Šesták szavai szerint, ha nem emelkedik a hulladékdíj a városban, akkor az olló tovább nyílik, és 2021-ben már 6 számjegyű, azaz 100 ezer eurós nagyságrendű lesz a hiány. A három költségnövelő tényező közül az egyik, hogy évről évre magasabb a szemét osztályozottságának mértékétől függő állami illeték – Ógyallán, ahol 32 százalékos a szeparálás aránya, a 2020-ban fizetett 13 euróról 2021-ben 22 euróra emelkedik tonnánként. Másrészt ebben az évben lejár a város 10 éves szerződése a hulladék gyűjtését és elszállítását végző szolgáltatatóval, az FCC Slovensko Kft.-vel, és közbeszerzést kell kiírni az új szolgáltató kiválasztására. A piackutatás alapján várható, hogy a jelenlegi 25,88 eurós tonnánkénti ár 20-30 százalékkal megemelkedik. A harmadik tényező, hogy 2021-ben már kötelező a konyhai biológiai hulladék gyűjtése, ami további költségeket generál. A főosztályvezető rámutatott, ha a beterjesztett mértékben növekszik a szemétdíj a városban, az nagyjából fedezi a hulladékgazdálkodás költségeit, viszont komolyabb műszaki fejlesztésre, új gépek, berendezések vásárlására már nem jut belőle.

Ógyallán a családi házaknál ún. mennyiségi gyűjtés van, a lakosoknak zsetonokat kell vásárolniuk, míg a tömbházban élők átalánydíjat fizetnek. A decemberben elfogadott új általános érvényű rendelet szerint idén januártól az alapzseton ára 120 literes kuka esetén 7,60-ról 16 euróra, minden további zsetoné 2,30-ról 3,20 euróra emelkedik. Az 1000 literes kukák esetében 9,50-ről 19 euróra nő az alapzseton ára. A tömbházakban élők eddig évente 13 euró szemétdíjat fizettek fejenként, ami januártól 26 euróra emelkedett.

A mostani drasztikusnak mondható emelés annak is a következménye, hogy évekig nem valorizálták a szemétdíjat Ógyallán. Összehasonlítva a járás másik két városával, Komáromban 2012-ben volt radikálisnak mondható emelés, 18,50-ről 27 euróra, majd tavaly újabb 5 euróval, 32 euróra nőtt a szemétdíj. Gútán tavaly 19,40-ről 25,60-ra módosult az illeték, és bár a hivatal 2021-re is javasolt 4, illetve 6 eurós emelést, ezt a testület többsége nem hagyta jóvá.

(vkm)

Kapcsolódó cikkeink:

Gútán nem emelkedik idén a szemétdíj
Drágán szemetelünk
Bár szükséges lenne, mégis elutasították a szemétdíjemelést

Top