Bátorkeszi

Református bölcsőde lesz Bátorkeszin

A napokban lerakták az új református bölcsőde alapkövét a községben, a fejlesztés a magyar kormány által finanszírozott Kárpát-medencei óvodaprogram részeként valósul meg. A tervek szerint 2021 tavaszára készül el és 30 gyermek látogathatja majd.

Beruházások sora Bátrokeszin

Az elmúlt években a község számtalan pályázatot dolgozott ki, és ahogy az lenni szokott, szinte egyszerre érett be ennek az előkészítő munkának a gyümölcse.

Korszerű poliklinikák épülnek

Míg a közlekedés terén elhanyagolja régiónkat az állam, úgy tűnik, az egészségügyi beruházásoknál nem éri hátrányos megkülönböztetés a Komáromi járást. Három járásbeli település is komoly összeget nyert el az egészségügyi minisztérium pályázatán, aminek köszönhetően Gútán és Nemesócsán teljesen újjáépülnek a meglévő rendelőintézetek, míg Bátorkeszin egy teljesen új épületet húznak fel, ahol ugyancsak több egészségügyi szolgáltató

Bátorkeszi: Vágvölgyi Gyula az év szőlésze

Bátorkeszin több évszázados hagyománya van a borkészítésnek, megközelítőleg négyszáz család foglalkozik szőlőtermesztéssel. E nemes hagyomány ápolásának, a szőlősgazdák segítésének, összefogásának céljával alakult meg a SZEGAB polgári társulás. A névadás alapgondolata az volt, hogy a két legnagyobb bátorkeszi dűlő, a Szentlászló és a Galambos borászainak összefogása a község hírnevének öregbítését szolgálja, így jött létre a mozaikszó.

Top