Ünnepélyes díjátadóval zárult a két fordulóból álló Madari Borverseny, amelyen két nagyarany minősítést is odaítélt a zsűri. „Bár az első borversenyt még a kilencvenes években rendezték meg, az esemény akkor vált igazán jelentőssé, amikor a 2000-es években alakult Sutyúvölgyi Borosgazdák Társulása átvette a szervezést, és nyitott, 100 pontos értékelési rendszert vezettünk be” – tudtuk meg…
Évet értékeltek a bátorkeszi borászok
A kultúrház presszójában tartotta évzáró gyűlését a Szegab Polgári Társulás, amelyen szó esett az elmúlt 23 év tevékenységéről, kiértékelték a 2025-ös évet, ismertették az idei feladatokat, valamint, immár hagyományosan, megnevezték az elmúlt év borászát, pincészetét. „A 3250 lakosú községben közel négyszáz család foglalkozik szőlőtermesztéssel. A társulás tagjai sok aranyérmet szereztek a helyi, a regionális és…