Közélet

Újuló múzeum, bővülő támogatási lehetőségek

Az új megyei támogatási rendszerről és a Duna Menti Múzeum folyamatban lévő felújításáról is tájékoztatott Andruskó Imre és Orosz Örs, a Szövetség megyei és komáromi képviselői. Múlt csütörtöki sajtótájékoztatójukon leszögezték, igenis van jövője a magyar etnikai politizálásnak.

Hazalátogattak a kitelepített családok leszármazottai

Ógyalla/Bagota. Az egykor Bagotáról és Ógyalláról a magyarországi Lulla községbe kitelepítettek leszármazottjai látogattak el október 23-án felmenőik szülővárosába. Az ógyallai Csemadok és Lulla Baráti Körének szervezésében létrejött találkozó során a gyökereiket megismerni vágyókra egész napos városnéző program várt, melyről Zsapka Katalin, a Csemadok Ógyallai Alapszervezetének elnöke számolt be lapunknak.

Lebonthatják a feketén épített házakat

Jövő áprilisig van lehetőség arra, hogy a lakosok kérvényezzék azon engedély nélkül épített ingatlanok legalizálását, amelyek egyébként összhangban vannak az adott település területrendezési tervével. Az új építési törvény értelmében erre a későbbiekben nem lesz lehetőség, a törvény hatályba lépése után elvileg lebontják a fekete építkezéseket. Ugyanakkor jó esély van arra, hogy a jogszabály élesítését elhalasszák,

Átadták a pihenőparkot

Komárom. Múlt szerdán hivatalosan is átadták a Tisztás/Čistinka elnevezésű pihenőparkot a Holt-Vág északi végénél, a zsilip szomszédságában. Egyszerre szolgálja az aktív és passzív pihenést, lehet sütögetni és több sportot is űzni, de a gyerekek is megtalálják számításukat.

Még idén átadják a belvárosi bérlakásokat

Komárom. Ha minden a tervek szerint halad, még a karácsonyi ünnepek előtt birtokba vehetik a bérlők az új belvárosi bérlakásokat, amelyeket a Štefánik park melletti korábbi irodaházban épített a város. Jelenleg az utolsó simításokat végzik a lakásokon, az udvaron folyamatban van a parkolók kialakítása. Energiatakarékos, alacsony rezsijű lakások készültek, a lakásigénylők közül még szeptemberben, sorsolással

Top