Közélet

Magyar alelnök Nyitra megyében

Tizenkét év után van ismét magyar alelnöke Nyitra megyének. Az MKP-s Csenger Tibor, aki a Lévai járásból szerzett mandátumot a tavaly novemberi megyei választáson, „ellenzéki alelnökként” Nyitra megye déli részének és a nemzeti kisebbségeknek az érdekképviseletét fogja ellátni – közölte lapunkkal az MKP sajtóosztálya.

Csökken a bűnözés, többen buknak le

Országosan és a Komáromi járásban is visszaesett a bűnözés tavaly, illetve egy évtizede gyakorlatilag folyamatos a csökkenés, miközben egyre jobb a felderítés aránya. A két statisztika összefügghet, azért is csökken a bűncselekmények száma, mert az elkövetőknek évről évre kisebb az esélyük arra, hogy megússzanak egy bűntényt és ne végezzék rács mögött.

Javuló együttműködés

KOMÁROM. Egyre szorosabban működik együtt Komárom városa a régióban élő parlamenti képviselőkkel, aminek egyik legjobb példája a feketelistával kapcsolatos törvénymódosítás – hangsúlyozta Stubendek László komáromi polgármester azon a sajtótájékoztatón, melyen Bastrnák Tibor és Vladimír Matejička parlamenti képviselők is részt vettek.

Tízezer euró életkörnyezetünk megóvására

KOMÁROM. Az előző két év után Komárom város önkormányzata 2018-ban is 10 ezer eurót különített el költségvetéséből olyan kérvények támogatására, melyek célja életkörnyezetünk minőségének javítása és természeti értékeink védelme. A pályázaton civil szervezetek és vállakozások is részt vehetnek.

Harcsási lakások lángoltak

KOMÁROM. Múlt héten kétszer is lángra lobbant egy-egy üresen álló lakás az egyik harcsási lakótömbben. Vélhetően mindkét esetben szándékos gyújtogatás történt. Szerencsére senki sem sérült meg.

Top