„Nem kutyaólat készülünk építeni!”

Nem akármilyen ajándékot hozott a Jézuska a komáromi labdarúgó klubnak, hiszen december végén a Magyar Közlönyben többek között arról is olvashattunk, hogy a KFC a magyar kormánytól újabb, nagyjából 7 millió eurónyi támogatást kap fejlesztésekre és a működési költségek fedezésére. Többek között erről is beszélgettünk Hajabács Gábor elnökségi taggal, egyben a klub biztonságért felelős menedzserével, de szóba került a felnőtt csapat, az új edző és az utánpótlás is.

• Mire költheti a klub a Magyarországról érkező pénzeket?

– A magyar kormány eddig mindig pontosan megszabta, hogyan költhetjük el a pénzt. Előírta például, hány százaléka mehet irodai kellékekre, de azt is, hogy járműveket kell vásárolnunk, amivel az utánpótlás csapatokat szállíthatjuk. Tavalyelőtt vettünk is két klasszikus méretű buszt, 2019-ben pedig két Volkswagen típusú 8+1 személyes kisbuszt. Ezeket főleg arra használjuk, hogy a környékbeli falvakban lakó kis KFC-s focistákat elhozzuk Komáromba edzeni, utána pedig hazavisszük őket. Kvázi “iskolabuszok”.

Mi lesz az új támogatás sorsa?

– A klubnál egyelőre ugyanannyit tudunk, mint ami a Magyar Közlönyben megjelent, vagyis hogy kapunk nagyjából hétmillió eurót. Sejtésem szerint ismét pontosan megszabják majd, hogy mire és hogyan költhetjük el. Találgatni nem szeretnék, de abból kiindulva, hogy tavaly közel egymillió eurót kaptunk a működésre, szerintem idén is legalább ennyi jut rá, és a többit a fejlesztésekre, a stadion építésére fordítjuk. Ezzel kapcsolatban azonban jelen pillanatban nem tudok bővebb információval szolgálni, és nem is tartanám szerencsésnek, ha találgatni kezdenénk.

74243348_3058870830806644_673637346607890432_o

• Egyre több negatív visszhangja van az egész ügynek…

– Sajnálatosnak tartom, hogy miután a Magyar Közlönyben megjelent a KFC támogatási szándéka, a virtuális közösségi felületeken rengeteg támadás ért minket. Főleg olyan kijelentések hangzottak el, miszerint az eddig kapott pénzeknek nincs látszata, sőt, egyesek azt sugallták, mintha ellopnánk azt. Szeretném leszögezni, hogy a felnőtt gárda csak a kirakat, rajtuk kívül még 12 utánpótlás csapatunk is akad. Ezek közül hat az országos másodosztályban játszik, és vagy vezeti a bajnokságát, vagy a dobogón helyezkedik el. Nagyon szeretnénk, ha a közeljövőben több korosztályos csapatunk is az élvonalban rúgná a bőrt. Ami még fontos, hogy a gyerekeink közt sok olyan is akad, akik nemcsak a KFC-ben, hanem valamelyik falusi csapatban is játszhatnak. A legtöbben közülük Hetényen vannak. Mindenki jól jár ezzel a megoldással, hiszen azok a gyerekek is játékban vannak, akik a KFC-ben kevesebb lehetőséget kapnak. Ezzel segítjük a járási klubokat, és ami nagyon fontos, pénzt nem kérünk cserébe. Ugyanakkor Hetényen például használhatjuk a pályát egy-egy utánpótlás mérkőzés erejéig. Mindent egybevéve, a komáromi utánpótlás közel 300 gyermeket foglalkoztat, ami azt gondolom, elég szép szám. A pénzből rengeteget költünk rájuk is.

• Az emberek inkább csak azért tesznek fel kérdéseket, mert a stadion ügye látszólag nem mozdul, a felnőtt csapat pedig ősszel nem muzsikált megfelelően.

– Mindenkit biztosíthatok, a háttérben gőzerővel zajlik a munka, viszont azt is tudatosítani kell, hogy nem kutyaólat készülünk építeni. Rengeteg különböző hatóság és szerv engedélyére van szükség, és mondanom sem kell, a bürokrácia leküzdése nagyon sok időbe telik. Baráth György elnök úr pont a Delta hasábjain nyilatkozta nem is olyan régen, hogy nyáron kerülhet sor az első kapavágásra. Reménykedem, hogy így is lesz. Ami a felnőtt csapatot illeti, hullámvölgyek vannak. Tavasszal sorra nyertük a mérkőzéseket, így megértem, hogy a szurkolóknak nem tetszett, amit ősszel láttak. Reméljük, a 2020-as tavasz tetszeni fog.

• Nemcsak a klub körüli anyagi helyzet a téma a világhálón, hanem Miroslav Karhan érkezése is. Többen azzal vádolják, hogy nem rajong a magyarokért, ezért furcsa, hogy egy olyan város klubjához került, melyet többségében magyarok laknak.

– Úgy gondolom, mindenkinek kell adni egy esélyt. Nekem csak az számít majd, milyen teljesítményt tesz le az asztalra. A klubon belül nem foglalkozunk nemzetiségi kérdésekkel, sőt, nem is toleráljuk a feszültségkeltést. Visszatérve az új edzőre, a bennmaradás minimális elvárás, de személy szerint annak örülnék, ha a felsőházban sikerülne végeznünk.

73194941_3058869904140070_8886399945171533824_o

• Milyen változásokra lehet számítani a csapatot illetően?

– Olyan gárdát szeretnénk tavaszra összerakni, mely képes lesz arra, hogy nyugodt körülmények közt őrizze meg a második ligás szereplést. Olyan fázisban járunk, amikor nem lehet, sőt, nem is szabad nevekkel dobálózni, hiszen az egyes klubok minden játékosért megharcolnak. Annyit azért elárulhatok, hogy a KFC vezetői intenzíven dolgoznak azon, hogy a szurkolók elégedettek legyenek.

• Továbbra is hosszú távú cél az Extraliga? Egyes értesülések szerint az FK Pohronie csapatának éves költségvetése 500 ezer euró, ebből kiindulva pedig Komáromnak is megvannak a lehetőségei erre.

– Minden normális csapatnak az a célja, hogy megnyerje a bajnokságot és feljusson. S bár hallottam én is erről, azért óvatosan kezelném a fent említett összeget, hiszen nem láttam az FK Pohronie könyvelését. Jelen pillanatban a legfontosabb, hogy megépüljön az új stadion, anélkül ugyanis nehéz lenne megoldani egy extraligás szereplést.

• Mi a helyzet az ógyallai stadionnal, amely a KFC átmeneti otthona lesz? Teljesíti a másodosztály követelményeit, vagy ott is majd kivételt kell kérni a szövetségtől?

– Nem fog kelleni kivételt kérni, ugyanis az ógyallai stadion apró módosításokkal teljes mértékben meg fog felelni az elvárásoknak. Pár száz széket a saját költségünkre felszerelünk, mert a minimális ülőhelyek száma meg van szabva, de ezen kívül minden rendben lesz. Remélem, ősztől már ott fogunk játszani, mert ez egyben azt is jelenti majd, hogy otthon elkezdődtek a munkálatok.

• Terveznek valamilyen gesztust például az idős szurkolóknak, és segítik őket az Ógyallára való utazásban?

– Bár nagyon jó ötletnek tartanám, azért azt tudni kell, hogy hétvégén nemcsak a felnőtt csapat játszik, hanem általában a többi gárdánk is. Nekik szükségük van a klub járműveire, és természetesen ők élveznek prioritást. Őszintén szólva, ez a kérdés nem most hangzik el először, de a klubon belül még nem találtunk megoldást. Nekünk ugyanis nemcsak a csapatot kell szállítanunk, hanem a stábot és a rendezőket is.

Térjünk át a hölgyekre. A KFC női csapata szintén a második liga dobogójáért harcol. Mi várható tavasszal?

– Ami a játékosmozgást illeti, főleg érkezőink lesznek, mindezek mellett nagyon várjuk, hogy a sérültjeink felépüljenek. Ha minden jól sikerül, akár még a bajnoki címért zajló harcba is beleszólhatunk, de már a dobogós hellyel is elégedettek lennénk, az előző szezonhoz képest ez előrelépés lenne.

• Mi a helyzet Pauer Tündével, az ügyeletes gólvágóval? Sokáig sérült volt, most pedig azt pletykálják, hogy elhagyja Komáromot…

– Pletykaszinten én is hallottam arról, hogy egy nagyobb klubhoz igazol, de örömmel mondhatom, hogy Tündi itt van, és úgy néz ki, itt is marad. Októberben esett át a térdműtétjén, túl van a rehabilitációs kezeléseken, és a téli felkészülésen már számolunk vele. Ugyanez a helyzet Pintér Noémivel, ő a másik csatárunk, és már ő is lábadozik. A tavaszi rajtra remélhetőleg bevethető lesz.

pauer_tunde

• A magyarországi támogatásból a hölgyeknek is jut valami?

– Természetesen. Például az utaztatás, az edzésekhez szükséges felszerelés is ebből a forrásból van fedezve. Itt egy tévhitet oszlatnék el, ugyanis a lányok mindannyian amatőrök, és nem kapnak pénzt a szereplésükért. Azt viszont fontos leszögezni, hogy a lehetőségeinkhez képest mindent elkövetünk azért, hogy jól érezzék magukat nálunk.

• Lesz utánpótlás lánycsapat is a jövőben?

– Örömmel mondhatom, hogy egyre több diákkorú lány edz velünk, és amennyiben összejön belőlük egy csapatra való, akkor mindenképp. Abban hiszek, hogy a felnőtt csapat jövője az utánpótlásban rejlik. Egyelőre azonban még nincsenek annyian, s mivel a második ligás csapatban csak a 14 éven felüliek játszhatnak, a fiatalabbak a fiú diákcsapatokban bontogatják szárnyaikat.

• Vannak a diáklányok közt nagyobb tehetségek?

– Mindenképpen kiemelném Petrók Lilit, aki már stabilan a fiúkkal edz, és minden meccsen játszik is, többnyire csatárként. Rendkívül gyors, fejlődőképes, gólt is szerzett már. Persze a fiúknak eleinte furcsa volt, hogy egy lány játszik köztük, de azt hiszem, mára megkedvelték őt.

• Mit kíván a KFC-nek a 2020-as évre?

– Hogy változtassa zöldre a színeit. Persze, csak viccelek. Váljanak valóra a vezetőség tervei, a játékosainknak pedig sok sikert!

j0001


Ez történt eddig stadion-ügyben

– 2017 júliusában a Magyar Közlönyre hivatkozva a Delta hetilap elsőként robbantotta a hírt, mely szerint a komáromi KFC a magyar államtól 1,8 milliárd forintnyi támogatást kap a jelenlegi stadion felújítására.

– Az AKVADRÁT Kft. által készített első látványtervek 2017 októberén láttak napvilágot, a komáromi vállalat több alternatívát is készített.

– Mivel a stadion Komárom város tulajdonában volt és a támogatást a helyi futballklub (mely egy különálló szubjektum) kapta, a város képviselőinek jóvá kellett hagyniuk egy hosszútávú bérleti szerződést, mely a magyar fél részéről feltétel volt. Erre végül 2018. októberében sor került, a komáromi képviselőtestület egyhangúlag szavazta meg a 20 évre szóló, esztendőnként jelképes, 1 eurós szerződést. Az egyezség továbbá tartalmazta, hogy a húsz év leteltével a teljes vagyon díjmentesen visszakerül a városhoz, valamint azt is, hogy a bérleti időszak alatt (pontosabban az új stadion átadását követően) évi 205 ezer euróval Komárom városa hozzájárul a működési költségekhez is.

– A fejleményeket a polgárok és a szlovákiai magyar politikusok is vegyesen fogadták. Akadtak olyan vélemények, melyek szerint a magyarországi adófizetők pénzét nem ilyesmire kellene költeni, mások azonban üdvözölték, hogy az anyaország gondol a külhoni magyarokra is. Az MKP soraiban ülők többségében jó döntésként értékelték a stadion felújítási szándékát, a Most-Híd elnöke, Bugár Béla azonban megkérdőjelezte, hogy szüksége van-e Komáromnak új stadionra.

– Közben a KFC újabb támogatásokat kapott a magyar államtól: 2018-ban 140 millió forint érkezett az utánpótlás-nevelés támogatására, a 2019-es év működési költségeinek fedezésére pedig újabb 300 millió forintot hagytak jóvá.

– Egészen tavaly novemberig nem sok újdonságot lehetett hallani a stadion fejlesztésével kapcsolatban, ekkor azonban Baráth György klubelnök a Delta hetilapnak adott interjújában elmondta, a komáromi AKVADRÁT Kft. nyerte meg a tervezésre kiírt pályázatot, és azt is megtudtuk, hogy a munkálatok és az engedélyeztetések gőzerővel zajlanak. Azt is elmondta, valószínűleg az eddig jóváhagyott pénz nem lesz elég a terveik teljes megvalósítására, és van némi esély, hogy a magyar állam további támogatást nyújt majd. Az elnök ezen kívül 2020 nyarát jelölte meg, mint az építkezés megkezdésének lehetséges időpontját.

– December 27-én robbant az újabb bomba, hiszen a Magyar Közlönyben megjelent: a komáromi labdarúgó klub további 2,26 milliárd forint támogatást kap fejlesztésekre és a működési költségek fedezésére. A történet tehát jelen pillanatban itt tart. Megkérdeztük a klub szóvivőjét, Konczer Andrást, aki későbbre ígért részletes tájékoztatást a hétmilliós támogatás felhasználásáról.

KFC_uličný pohľad


A város átlátható működést támogat

Keszegh Béla, Komárom polgármestere kérdésünkre elmondta, a város minden támogatást örömmel fogad. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, egyúttal a KFC vezetőinek is a közreműködésért. Hangsúlyozta ugyanakkor, a város szempontjait maximálisan figyelembe kell venni, hiszen egyik fontos ingatlanjáról van szó. A fejlesztéssel összefüggésben új kemping építésére lesz szükség, de a Panoráma hotel és étterem jövőjéről sem szabad megfeledkezni. „Mindamellett a város a következő 20 évben 4,1 millió euróval járul hozza a stadion működéséhez, ami által a KFC egymaga több városi támogatást kap évente, mint a többi helyi sportegyesület összesen. Ezért is kértük, hogy a KFC vezetésében mindig legyen legalább egy várost képviselő tag. Kiemelten fontos, hogy a lehető leghatékonyabb és legátláthatóbb legyen az építkezés és a működés“ – fejtette ki a polgármester.


Kovács Dávid
látványtervek: AKVADRÁT s.r.o.
fotók: K. Scholtz

(Összeállításunk a Delta január 7-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkeink:

Komáromi cég tervezi a KFC új stadionját

Újabb támogatás a komáromi focira

Zöldet kapott az új komáromi stadion

Top