Aláírták az engedélyt a KFC stadionjának építésére

Múlt héten aláírták a Komáromi Football Club új sportkomplexumának építési engedélyét. Ehhez az kellett, hogy Komárom város és a futballklub korábban tisztázzák vitás kérdéseiket, többek között a város hozzájáruljon egy tulajdonában lévő fabarakk lebontásához.

(látványterv: AKVADRAT Kft.)

„Október 6-án Izsa község illetékes építésügyi hivatala nevében aláírtam a KFC stadion építésének engedélyét. Ehhez szükség volt Komárom önkormányzatának döntésére, hiszen az építésügyi törvény értelmében ingatlan lebontását csak a tulajdonos kérvényezheti“ – erősítette meg Domin István, Izsa polgármestere, megjegyezve, az építési engedély még nem emelkedett jogerőre. Azért Izsa község járt el az ügyben, mert a komáromi építésügyi hivatal érintettsége okán ezt nem tehette meg. „Remélem, hogy a környék sok fiatal focistája kap majd lehetőséget arra, hogy a megépülő új stadionban magára ölthesse a komáromi mezt!“ – fűzte hozzá Domin István.

Amint az építési engedély jogerőre emelkedik, a klub kiírhatja a közbeszerzést az építtetőre, majd ennek sikeres lezárulta után kezdődhet maga az építkezés. Többször is kerestük a KFC illetékeseit, hogy részletesebben tájékoztathassunk a várható lépésekről, a további előkészületekről, ám a klub nem válaszolt ezzel kapcsolatos kérdéseinkre.

Komárom polgármesterétől, Keszegh Bélától azonban megtudtuk, a KFC-vel kötött szerződés módosításának értelmében a város Bende István jogászt, városi képviselőt jelöli a klub elnökségébe.

(csaba)

Top