Ajándékcsomagok a rászorulóknak

KOMÁROM. Több jótékonysági akció is zajlott a városban az ünnepek előtt. Nagycsaládosok és hajléktalanok is élelmiszercsomagokat kaptak, de meleg ételt is több alkalommal osztottak civilek, vállalkozók és az ezzel foglalkozó szervezetek. 

DSC_0125

Mint arról néhány hete részletesen is írtunk, a komáromi és környékbeli rászorulóknak, hajléktalanoknak több szervezet és civil csoport is igyekszik segítő kezet nyújtani, elsősorban a téli, illetve az ünnepek előtti időszakra fókuszálva. Ilyenek a Charita nonprofit szervezet, a Porte polgári társulás, az egyházak, a városi hivatal és szociális munkásai, vagy például a Kollár Zoltán vállalkozó köré szerveződött csoport. A legtöbb esetben egymással együttműködve, egymást segítve szerveznek különböző gyűjtéseket, jótékonysági akciókat.

A karácsony előtti héten a Charita tartós élelmiszereket – lisztet, tejet, cukrot, kenyeret, ételkonzervet, instant levest és kávét tartalmazó csomagokat ajándékozott a hajléktalanszálló 25 lakójának. Ezen felül tisztítószereket is kaptak. Hosnédl Natasa, a Charita vezetője elmondta, a Tesco áruházban a betérő vásárlók adományaiból állították össze a csomag tartalmát, a gyűjtésbe a Charita által működtett, csökkentett munkaképességűeket foglalkoztató ún. védett műhely tagjai is bekapcsolódtak. A jótékonysági akcióhoz Komárom előző polgármestere, Anton Marek is hozzájárult egy 1500 eurós összeggel.

DSC_0139

A város részéről Keszegh Béla alpolgármester és Dubány Katalin, a szociális osztály vezetője is jelen voltak az élelmiszercsomagok átadásakor, és biztosították a Charita vezetőjét, hogy a város a továbbiakban is partner kíván lenni az elesettek segítésében, a jótékonysági akciókban.

Közvetlenül karácsony előtt szinte minden nap zajlott egy-egy rászorulók támogatását célzó esemény. A hajléktalanszálló lakóit Szenteste előtt meleg étellel is megvendégelték, de szilveszter napján is ebéddel kínálják majd őket egy névtelenséget kérő vállalkozó jóvoltából, aki már évek óta támogatja ezt. A Charita és a civilek gondoltak azokra a fedél nélküliekre is, akik a terepen, a város ilyen-olyan zugaiban – például a bástyákban, vagy a Bauring lakótelep elhagyatott épületében – húzzák meg magukat, s legalább annyian vannak (25-30 ember), mint a szállón élők. Őket tartózkodási helyeiken keresték fel meleg ételt kínálva nekik, továbbá élelmiszercsomagokat, illetve szükség szerint meleg ruhát is kaptak.

DSC_0144

Kollár Zoltán vállalkozó, akit nemrégiben különdíjban részesített a Metro áruház jótékonysági tevékenységéért, az ezzel járó 1000 eurót is a rászorulókra költötte. Nemcsak az utcára került embereknek, hanem a nagycsaládosoknak is jutott karácsonyi élelmiszercsomag, itt külön gondoltak a gyerekekre, egy kis karácsonyi édességgel kedveskedve nekik. Több mint 20 ajándékcsomagot osztottak szét rászoruló családoknak, egy madari nagycsalád számítógéppel is gazdagodott. A vállalkozó elmondta, sokan segítettek az ünnepek előtti akciókban, közülük is szeretné kiemelni a komáromi református nőegyletet, az F&K pékséget, valamint Barthalos Istvánt.

Várhatóan december 29-én nyitják meg a birkózócsarnokban kialakított hajléktalanmelegedőt, cikkünk írásakor már csak a tisztiorvosi jóváhagyására vártak. Ha valaki hajléktalant lát az utcán, hívja a városi rendőrséget, vagy értesítse valamelyik szociális szervezetet – kérik a lakosságot a civilek képviselői.

(csá)

(cikkünk a Delta december 29-i számában jelent meg)

Top