7155 euró Bianka kezelésére

Gúta. Október első szombatján átadták a szervezők a DGSprint jótékonysági terepfutás és a szeptember 19-ig folytatódott adománygyűjtés során befolyt összeget, 7155 euró 80 centet az idei kedvezményezettnek, a csicsói Skuba Biankának. Kárpáty Ernő gútai önkormányzati képviselő, a sportbizottság elnöke, a DGSprint koordinátora jó hírekkel is szolgált.

„Ezt az összeget a kis beteg Bianka diagnosztizálására, állapota javítására használhatja fel a család a következő egy éven belül, ugyanis így szabályozzák a törvények” – tudatta, hozzátéve, a család meghatódva, könnyek között fogadta őket.

„Jó hírekkel vártak bennünket. A DGSprint által rájuk vetülő figyelemnek köszönhetően egy kicsit megmozdultak a malmok körülöttük. Most már van időpontjuk egy specialistához, amióta mintegy két hónapja elkezdtük a DGSprintet hirdetni, tornára járnak, Bianka kezecskéje már nemcsak nyaklik, hanem tudja mozgatni is, és tartja a fejecskéjét. Eddig nem tudta kontrollálni azt a mozgást sem. Ez az apró, mégis óriási lépés az igazi hála számunkra” – nyilatkozta lapunknak.

A szervezők remélik, hogy mielőbb sikerül beazonosítani Bianka betegségét, ami még nem történt meg, hiszen nincs diagnózisa. Bíznak abban is, hogy a család fogódzót talál, és el tudnak indulni egy úton, ahol a lehető legnagyobb eredményt tudják elérni, a most ötéves Bianka pedig később teljes életet élhet. „Ez a szép összeg, amit a DGSprinten résztvevő jószívű emberek adtak, jó ugródeszka lehet ehhez” – tette hozzá Kárpáty Ernő.

(báj)

Biankáért futnak szombaton

Top