Százezrekből újítják a belvárosi épületeket

Komárom. Többek között megújul a Tiszti pavilon elülső homlokzata, a Zichy-palota tetőszerkezetének egy része és falai, de további pénzeket fordítanak a városi iskolakonyhák felújítására is. Mindezt abból a pénzből fedezi a város, ami a Lehár-épület – az egykori Aranyhordó – eladásából folyt be.

tiszti_pavilon

Mint korábban írtuk, a dunaszerdahelyi DS Property társaság kínálta a legmagasabb árat, 564 ezer eurót az egykori Aranyhordó épületéért, így ők nyerték az április végén lezárult versenytárgyalást. Azóta a város aláírta a vállalattal az adásvételi szerződést, melynek értelmében a DS Property másnap át is utalta a vételárat. A patinás épület egy évvel ezelőtt került a város tulajdonába egy csereügylet eredményeként – a korábbi tulajdonos Selye János Egyetem három általuk használt épületet és épületrészt kapott a várostól cserébe.

A komáromi önkormányzat tehát több mint félmillió eurós többletbevételhez jutott. E pénzforrás elköltéséről a városi hivatal nyújtott be javaslatot, melyről a képviselők júniusi ülésükön döntöttek – egy híján minden jelenlévő képviselő megszavazta. Keszegh Béla polgármester szerint alapvető törekvésük az volt, hogy a patinás épület eladásából befolyó összeg nagyobb részéből más, a város tulajdonában maradó történelmi épületek legfontosabb felújításait finanszírozzák.

Az összegből így 99 ezer eurót a Tiszti pavilon elülső homlokzatának felújítására különítenek el, ami a korábban jóváhagyott 100 ezer euróval a várakozások szerint a két bástya felújítására is elég lesz. Jelentős összeget fordítanak a Zichy palota részbeni felújítására, összesen 225 ezer eurót. Ebből a Zichy palota tetőszerkezetének egy része újul meg, valamint az épület Európa udvar felé néző felén is felújítják a falakat – mindezen munkálatok esetében már elkészültek a projektek és lezajlottak az egyeztetések a műemlékvédelmi hivatallal is.

Tízezer euróból az E.B. Lukáč és a Barátság utca kereszteződésében kialakítandó körforgalom terve készülhet el, 5 ezer euróból a Hajós utcai szlovák óvoda felújításával kapcsolatos projekt is. Százezer eurót pedig a Comorra Servis kap meg, hogy további forrásokat fordíthasson az iskolakonyhák felújítására, legfőképpen a Rozmaring utcai alapiskolában kialakítandó új konyha felszerelésére és berendezéseire. Keszegh Béla hangsúlyozta, erre a plusz pénzösszegre szükség van ahhoz, hogy a város szeptembertől zökkenőmentesen tudja biztosítani az „ingyenebéd“ bevezetésével megnövekvő igényeket. Negyvenezer euróval pedig az őrsújfalusi „Jobtex“ utca felújítására eddig elkülönített összeget emelnék meg.

A városi hivatal és a pénzügyi bizottság egyhangúlag támogatta a fenti javaslatot, ahogy a képviselő-testület nagy többsége is. Volt azonban egy alternatív elképzelés. Andruskó Imre kezdeményezte, hogy az eladásból befolyó pénz nagyobb részét, 330 ezer eurót a volt Poliklinika tetőszerkezetének felújítására fordítsa a város, szerinte ugyanis ezzel megakadályozható lenne az épület állagának további romlása, az esővíz miatt nem keletkeznének további károk. Azonban sem a testület, sem a városvezetés nem támogatta az ötletet. A polgármester egyrészt azzal érvelt, hogy az egykori Poliklinikával kapcsolatban két vonalon is ígéretes tárgyalás folyik, másrészt semmi sem támasztja alá, hogy az 5 millió eurós felújítást igénylő Poliklinika tetőszerkezete felújítható lenne az említett összegből. Varga Tamás alpolgármester pedig megjegyezte, miután a csatornát megjavították, már nem ázik be az épület.

Ahogy azt májusi cikkünkben már közöltük, az egykori Aranyhordó épületét megvásárló társaság információink szerint szoros kapcsolatban van Világi Oszkárral, a Slovnaft elnök-vezérigazgatójával, a DAC futballklub tulajdonosával. Az új tulajdonos az impozáns épülethez méltó, színvonalas szállodát alakítana ki az ingatlanban.

(csá)

Szálloda lesz a Lehár-épületben

Most megveheti a Lehár-épületet!

Drágul a parkolás, mégis ez lehet a jó irány

Top