Szálloda lesz a Lehár-épületben

Harmadik nekifutásra vevőre talált az egykori Aranyhordó épülete, azaz a Lehár-épület. Egy dunaszerdahelyi székhelyű társaság 564 ezer eurót kínált a látványos komáromi ingatlanért, ahol szálloda nyitását tervezi.

A Lehár-épülettel kapcsolatos történet 2017-ig nyúlik vissza, ekkor került városi tulajdonba a Selye János Egyetemtől egy mindkét fél számára előnyös ingatlancsere nyomán. A város három városi ingatlant, illetve ingatlanrészt adott cserébe, olyanokat, amelyeket egyébként 2005 óta úgyis használt az egyetem.

Ezt követően éles politikai vitát váltott ki a kérdés, mi legyen az épülettel – néhány képviselő úgy vélte, nem lenne szabad „elkótyavetyélni“ a szép épületet, ám a többség az eladást támogatta. Utóbbiak azzal érveltek, hogy a városnak legalább egymillió eurót kellene beruháznia az épületbe ahhoz, hogy bérbe tudja adni, miközben elég megnézni, mi lett a jelenleg is üresen álló volt Poliklinika épületének sorsa, aminek becslések szerinti 5 millió eurós költségét a város nem tudja miből finanszírozni – vagyis az ésszerű döntés, ha a város értékesíti a tulajdonába került ingatlant.

Így a város először tavaly tavasszal kínálta eladásra a Lehár-épületet, a hivatalos értékbecslésnél, 559 ezer eurónál magasabb áron, 600 ezer euróért. Azonban sem ekkor, sem a néhány hónappal későbbi meghirdetéskor nem érkezett vételi ajánlat. Idén tavasszal harmadszor is nekifutott a város, újra meghirdette az ingatlan eladását, 559 ezer euróért, tehát az ingatlanszakértők által becsült értéken. Ezúttal befutott egy érdeklődés a dunaszerdahelyi székhelyű DS Property társaságtól, amely a kikiáltási árnál 5 ezer euróval többet ajánlott a Lehár-épületért.

IMG_5211

A vonatkozó versenytárgyalás április végével lezárult, két héttel később pedig az illetékes értékelő bizottság megállapította, az egyetlen jelentkező minden feltételt teljesítve nyert. Múlt csütörtöki ülésükön a jelenlévő képviselők vita nélkül vették tudomásul az eredményt.

Keszegh Béla polgármester elmondta, az új tulajdonos szállodát szeretne, ami a város szempontjából kedvező, hiszen jelenleg nagyon kevés a szálláslehetőség Komáromban, miközben az idelátogató turisták száma fokozatosan emelkedik. Mivel a stadionfelújítás érinti majd a Panoráma szállót is, még fontosabb lenne, ha új szálláshelyeket alakítanának ki a városban. Úgy tudjuk, az impozáns épülethez méltó, színvonalas szálloda létesül majd. Mivel a volt Aranyhordó épülete műemlék, egy sor vonatkozó előírást is be kell majd tartani a felújítás során, vagyis az épület meg fogja őrizni történelmi jellegét.

Információnk szerint a dunaszerdahelyi DS Property vállalat szoros kapcsolatban van Világi Oszkárral, a Slovnaft elnök-vezérigazgatójával, a DAC futballklub tulajdonosával. Ez abból a szempontból mindenképpen jó hír, hogy a nagyvállalkozót nem jellemzik a félbehagyott beruházások, így a jövőben valóban szálloda létesülhet a belvárosi ingatlanban.

Napokon belül megtörténhet az adásvételi szerződés aláírása, az ügylet pedig akkor válik véglegessé, ha ezt követően a Lehár-épület új tulajdonosát bejegyzik a telekkönyvbe.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta május 28-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkeink:

Még nincs vevő a Lehár-épületre

Most megveheti a Lehár-épületet!

Top