Magyar milliók templomra és focira

Nemcsak a KFC futballstadionjának felújításra érkeznek magyarországi forintmilliók, hanem a komáromi labdarúgó-utánpótlásra, továbbá a Szent András-templom felújításának folytatására is.

szent_andras_2

A magyar kormány 2018-ban 200 millió forint támogatást nyújt a Komáromi Római Katolikus Plébániahivatal számára, valamint 140 millió forint támogatást a Révkomárom Sport Akadémia számára – derült ki a december 29-én megjelent Magyar Közlönyből.

A vonatkozó kormányhatározat értelmében a Komáromi Római Katolikus Plébániahivatal hivatalosan programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatására kapta a csaknem 650 ezer eurónak megfelelő összeget. Kiss Róbert komáromi esperes-plébános, püspöki helynök megkeresésünkre elmondta, a támogatásból folytatják a Szent András templom restaurálását – ezúttal az épület teljes belső felújítása valósulhat meg. Mint megtudtuk, már folyamatban van a szükséges engedélyek beszerzése, tervdokumentációk elkészítése. A templombelső a műemlékvédelmi hivatal bevonásával lesz restaurálva.

„Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy ilyen nagy mértékű támogatás érkezik Magyarországról. Óriási segítség ez, hiszen önerőből nem tudnánk ekkora beruházást megvalósítani. Köszönjük“ – mondta el az esperes-plébános, rámutatva arra is, hogy a Szent András-templom fokozatosan, lépé-senként újult meg az elmúlt 5 évben, amihez korábban komáromiak és nem komáromiak adománya is hozzájárult, de például szlovák állami segítséget is kaptak a kulturális minisztériumtól.

2012-ben kezdődött a rekonstrukció, még ebben az évben felújításra került a templom homlokzati része. Az elkövetkező években felújításra került a bal, később a jobb oldali templomtorony, a templomfal oldala és hátulja. Jelenleg a nyugati oldal rekonstrukciója zajlik, nagyobb részben már elkészültek a munkákkal itt is. A Szent András plébániatemplom 1768 és 1771 között épült, barokk stílusban.

f0011-e1507532239935fotó: a KFC új stadionjának látványterve – Akvadrat Kft. 

Nemcsak a plébánia, hanem a komáromi labdarúgás-utánpótlás is komoly támogatásban részesül – több mint 450 ezer eurónak megfelelő összeg érkezik a magyar kormánytól, a Magyar Labdarúgó Szövetségen (MLSZ) keresztül. Erről és a stadionfelújítási projektről sportrovatunkban, a 12-13. oldalon olvashat bővebben – Hajabács Gáborral, a KFC utánpótlásért felelős elnökségi tagjával beszélgettünk.

(csaba)

(Cikkünk a Delta január 9-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkek:

Látványos stadion épül

Magyar millárdok vidékfejlesztésre

Óvodamentés másként

Új óvoda és bölcsőde épül Komáromban

Top