REAL-K

Hollywood megérkezett

IMG_1739

Sokat váratott magára, de kedden végre megnyitja kapuit a komáromi Tatra mozi. Az épület komoly átépítésen esett át, a filmrajongókat a legmodernebb technológia várja: speciális 3D szemüvegek és ágymozi. A kulisszák mögött jártunk, ahol arra is fény derült, mi várható a megnyitó után, és mit terveznek még az üzemeltetők.


A városközpontban lévő moziban 7 éve vetítettek utoljára filmet, a filmkedvelők így a szomszédos Dél-Komáromba vagy a közelben lévő, nagyobb városokba kényszerültek utazni, ha moziba szerettek volna menni. A Tatra mozi épülete több éven keresztül üresen állt, közben állaga egyre rosszabb lett, az ott található technológia elavult. A város ugyan több ízben próbálta eladni a mozit, de nem akadt egyetlen jelentkező sem, aki megvásárolta volna – így a képviselő-testület végül megszavazta az épület bérbe adását. 2012-ben egy helyi vállalkozó, Ryšavý Boldizsár bérelte ki 20 évre a várostól: jelképes havi 200 eurós bérlet fejében vállalta, hogy teljesen felújítja az épületet és korszerű mozit indít be.

Az eredeti megállapodás értelmében már egy évvel korábban, augusztus végén kellett volna megnyílnia, ám az egyes engedélyeztetési eljárások és felújítási munkálatok elhúzódtak – a vállalkozó ezért 1 év haladékot kért. Ahogy korábban lapunknak nyilatkozta, csak a takarítás két hónapot vett igénybe, aztán ki kellett cserélni az épület tetejét, a csatornázást, a villanyvezetékeket és a fűtési rendszert is. Ezután tudtak csak nekiállni a terem felújításának. „Sok energiát és munkát fektettünk már a felújításba. Az ingatlan nagyon rossz állapotban volt, a tető beszakadt, a pince rendszeresen beázott. De végre elérkeztünk a nyitás napjához” – mondta Ryšavý Boldizsár, aki nagyrészt saját pénzét fektette a munkálatokba, nagy segítség volt viszont, hogy a Szlovák Audiovizuális Alaptól egy 30 ezer eurós támogatást szereztek. Közben a Mozikat Működtető Társulásnak (Združenie prevádzkovateľov kín) is tagjaivá váltak, aminek köszönhetően az évek alatt a kollégáktól sok hasznos tanácsot kaptak.

IMG_1724

Korszerű felszerelés, széles kínálat

Layout 1Augusztus 16-án, a munkálatok befejezése után így végre újra megnyitja kapuit a komáromi mozi – este 17 órakor ünnepélyes megnyitót tartanak, amelyre sok szeretettel várnak minden filmrajongót. Másnap pedig a mozi megkezdi a működését, 6 vetítés lesz a nap folyamán – a legkisebbek és a szuperhős filmek rajongói is megtalálhatják a kedvükre valót. A nyári hónapokban biztosan marad a napi 6 filmet kínáló repertoár, szeptembertől azonban ez változhat, de a hétvégéken kitartanak az egész napos kínálat mellett. 2D és 3D formátumú filmeket is vetítenek majd, utóbbihoz egy speciális, aktív szemüveget is kölcsönöznek, melyet a vetítés végén, a kijáratnál vissza kell szolgáltatni. Mint helyszíni látogatásunk alkalmával megtudtuk, ezek nem olcsó darabok, elsősorban azért van rájuk szükség, hogy a feliratok is jól olvashatóak legyenek a vásznon. „13 filmforgalmazóval állunk szerződéses kapcsolatban, tőlük kapunk ajánlatot a következő hónapban vetíthető filmekre, ebből válogatunk, majd a végén jóvá kell hagyatni velük a kész programot” – mondta el Ficza Tamás, a mozi munkatársa. A Marvel és Disney stúdiókkal még folyik a tárgyalás, hogy a komáromi mozi megkaphassa tőlük magyar nyelven is a filmeket. A filmek postai csomagban érkeznek hozzájuk, bejátsszák őket egy saját szerverre, majd egy speciális külső merevlemezen keresztül kerülnek a vetítőgépbe. Ez már teljesen korszerű darab, melyet 79 ezer euróért vásároltak az üzemeltetők. A filmcsomagot végül, miután bejátszották, továbbküldik a következő mozinak. Ryšavý Boldizsár elmondta, a premierek vetítésénél lehetnek csúszások, elképzelhető, hogy a dél-komáromi mozi hamarabb vetít majd egyes filmeket, vagy éppen fordítva. „A Tatra mozi előnye abban mutatkozik, hogy sok lesz a feliratos film, így a nézők eredeti nyelven élvezhetik a filmeket” – egészítette ki.

ggg

Újdonság az ágyas mozi

A moziteremben 12 sorban összesen 160 ülőhely áll rendelkezésre, ezek között vannak egy- és kétszemélyes fotelek is, az első sorban pedig 10 fekvőalkalmatosság kapott helyet. Ezekben a párnázott, széles karfájú és üdítőtartókkal felszerelt fotelokban már aligha fognak elzsibbadni a nézők végtagjai a filmek alatt. Érdekesség, hogy a széksorokat Oscar-díjas, ismert filmszínészekről nevezték el, így a filmrajongók helyet foglalhatnak majd többek között a Dustin, Sandra, Leonardo, Tom, Julia vagy Marlon sorokba is. A mozgássérültekre is gondoltak, a terem szélén 8 olyan helyet alakítottak ki számukra, ahová ők is könnyedén be tudnak jutni. Mint megtudtuk, szeptembertől kedvezményes bérleteket terveznek a járás illetve a város iskolái számára, de erre még a forgalmazóknak is rá kell bólintaniuk. A jegyárakat is az utóbbiak befolyásolják, a bevételek 50 százalékát ugyanis ők kapják meg. A 2D-s filmek ára 4 euró, a 3D-s filmekre pedig 6 euróért válthatnak jegyet az érdeklődők. Ezt megtehetik személyesen a moziban a film előtt, de a weboldalukon – www.tatramozi.sk – keresztül is, ahol ráadásul előre lefoglalhatják a számukra szimpatikus széket. Újdonság az is, hogy aki neten keresztül vásárol magának jegyet, egy kódot kap majd e-mailben, melyet a mozi pultjánál már csak leolvasnak egy kódolvasó segítségével – tehát nem szükséges a papír alapú jegy.

IMG_1737

Felmerült az is, hogy a felújított mozitermet a filmvetítésen kívül más eseményekre is ki tudnák használni. „A lehetőség és a tér adott rá, hogy különböző koncertek, színházi előadások, vagy akár operák élő közvetítését is vetítsük a teremben – ez a megoldás külföldön nem számít ritkaságnak. Akár kisebb színházi előadásokra is alkalmas lehet a színpadunk” – mondta el Ryšavý Boldizsár. A korszerű felszerelés mellett a régi berendezés is helyet kap a moziban: az előtérben bárki kipróbálhatja a nosztalgia fotelokat, a régebbi székek felújított verzióit; ezen kívül pedig az előtérben régi gépek, berendezések bemutatását is tervezik. A büfében a szokásos mozis kínálat közül választhatnak a mozirajongók, tehát lesz popcorn, üdítő, cola és nachos is. A mozi épülete elé egy kiülős teraszt is terveznek, ahol a film előtt vagy után a nézők megihatnak egy kávét vagy üdítőt.

Sztankó Annamária

Top