Folytatódik a járdafelújítás

Idén folytatódik a városi járdák felújítása. Öt szakaszra kerülhet új aszfaltréteg: a Belső körúton, a Szövetkezet utcában, a Gazda utcában, továbbá a Jókai utcában és a Király püspök utcában – utóbbi két helyen az úttest is teljesen megújul.

kep-030-e1465563838145

Tavaly a komáromi önkormányzat jóváhagyta azt a fejlesztési koncepciót, mely szerint az elkövetkező években fokozatosan 10 városi járdaszakaszt újítanak fel. Akkor erre a célra 150 ezer eurót különítettek el. Ebből végül az egyik leghosszabb szakasz, a Temető sor újult meg, nemcsak az aszfaltréteget cserélték újra, hanem az alatta lévő réteget is rendbe hozták (egyes képviselők bírálták, hogy nagyon sokba került, illetve kifogásolták a közbeszerzés folyamatát is).

Ezenk­ívül a Belső körút járdájának egy része – a Tiszti pavilontól a futballpályáig terjedő csaknem 1 kilométeres szakasz – is megújult már 2016-ban, azonban a hosszú utca egy további járdarészére csak most tavasszal kerül sor. A közbeszerzés már rendben lezajlott, 32 ezer euróért a Mataco Junior komáromi cég végzi a beruházást a Belső körút és a Dohány utca kereszteződésénél elhelyezkedő, mintegy 193 méternyi járdaszakaszon, mely átlagosan 3 méter széles.

Idén további 150 ezer euró városi pénzcsomag fordítható járdafelújításra. Az elfogadott sorrend szerint ebből az összegből a Szövetkezet utcában és a Gazda utcában újulhatnak meg gyalogjárók. Ezúttal a két járdára együtt írták ki a közbeszerzést, amely jelenleg is zajlik, bár a nagyobb összeg miatt tovább tart a folyamat.

A Szövetkezet utcában 329 méter hosszan újul meg a járda, nemcsak a felső réteg lesz cserélve, hanem akadálymentes lejárókat is kialakítanak – tudtuk meg Keszegh Béla alpolgármestertől. Ennél nagyob volumenű lesz a Gazda utcát érintő beruházás, ahol az úttest mindkét oldalán megújul a járda, összesen nagyjából másfél kilométernyi hosszúságban. Az alpolgármester reméli, hogy a nyár folyamán megvalósulhat mindkét járdafelújítás.

A felsoroltakon kívül a nagy útfelújítási projekt keretében is megújul néhány járda idén, vélhetően ugyancsak nyáron: a Jókai utcában és a Király püspök utcában eltűnnek a repedezett, szanaszét szabdalt járdák. Itt az úttest is új burkolatot kap. A Határőr utca belváros felőli részén található parkolóknál ugyancsak rendbetesznek egy rövid járdaszakaszt.

A tavaly elfogadott járdafelújítási lista további szakaszokat is tartalmaz. Ha sikerül rá pénzt találni, jövőre, illetve a következő években megújulhat a Petőfi utca, a Nádor utca, a Duna rakpart, az E. B. Lukáč utca és a Nap utca egy-egy járdaszakasza is.

Komáromban mintegy 67 kilométernyi járda tartozik a városhoz. Az elmúlt évtizedekben azonban alig újult meg járda, így komoly elmaradást kellene behozni, hogy a gyalogosok, különösen a babakocsis szülők, végre probléma nélkül közlekedhessenek Komáromban.

(csá)

Top