Western verseny a Mácsik farmon

A helyi Western és Lóbarátok Polgári Társulás szervezésében a 12. Bagotai Patkó és a 7. Westernlovagló Vándorkupa újabb állomását a Mácsik farmon tartották.

Az éjszakai eső alaposan ráijesztett a szervezőkre, de a közös és szakszerű munkájuknak köszönhetően 10 órára egy jó minőségű pálya várta az ünnepélyes megnyitóra felsorakozott 31 lovat és lovast.
Szinte egész Nyugat-Szlovákia területéről érkeztek lovasok, hogy összemérjék tudá-sukat, ügyességüket, robbanékonyságukat a szervezők által speciálisan kialakított pályán. Vegyes korcsoportok, a legapróbbaktól kezdve az éltes generációt bezárólag. Az esemény a regisztráció után lovas felvonulással kezdődött.

Western verseny 033

A vándorkupa szokásos kínálata – juniorok, open, profi open szlalomban és hordókerülésben – mellett volt váltó is, ami háromtagú csapatviadal, s egyben JD Zoli Emlékverseny. Újdonságként idén bevezették a dupla hordókerüléses versenyszámot, melyben két lovas indult egyszerre, és három helyett öt hordó volt a pályán.

Eredmények: Pole bending – Junior: 1. Richard Dobrovodský (Nagyfödémes), 2. Veronika Koštialová (Vágtornóc), 3. Laura Hadnaďová (Vágtornóc). Barrel race – Junior: 1. Laura Hadnaďová (Vágtornóc), 2. Veronika Koštialová (Vágtornóc), 3. Nataly Szabóová (Tardoskedd). Pole bending – Open: 1. Tóth René (Szímő), 2. Takács László (Vághosszúfalu), 3. Bobek Ladislav (Naszvad). Barrel Race – Open: 1. Monika Matušeková (Vágtornóc), 2. Takács Tamás (Vághosszúfalu), 3. Takács László (Takács rancs Vághosszúfalu). Pole Bending – Profi Open: 1. Fehér István (Ekecs), 2. Hodosi Tamás (Bagota), 3. Lednecký Norbert (Felsőszeli). Barrel Race – Profi Open: 1. Fehér István (Ekecs), 2. Boros Gábor (Tardoskedd), 3. Hodosi Tamás (Bagota). A rancsok egymás közötti versenyét Vágtornóc csapata nyerte.

A Westernernlovagló Vándorkupa idei versenysorozatából még négy verseny van hátra. Az egész évi kiértékelésre Gútán, a Szekeres farmon kerül sor október 29-én.

Kép és szöveg: miriák

Top