Világbajnok testépítő Komáromban



A IUVEN ifjúsági szervezet meghívására Komáromba látogatott a hétvégén Tóth Dániel, IFBB Profi világbajnok testépítő.

Az edzőtermi bemutató mellett Dániel hasznos tanácsokkal is ellátta az edzeni vágyókat, egyben élmény volt látni, ahogyan az a nagy izomtömeg dolgozik.

A bemutató gyakorlatok után a konferenciateremben folytatódott a beszélgetés, ahol Dani mesélt a kezdetekről, a motiváltságáról, az eredményeiről, a céljairól. Később a helyes táplálkozás és az étrend kiegészítők használata volt körbejárva. Az utolsó, harmadik rész pedig az edzéssel, edzésmódszerekkel foglakozott.

testepites2.jpg

A programon mintegy 60-70 jelenlévő vett részt, akik aktívan is bekapcsolódtak a beszélgetésbe. A rendezvény közös fotózással ért véget.

(na)

Top