Vészesen növekszik a munkanélküliek száma

Úgy tűnhet, elmúlt a veszély és túljutottunk a nehezén, hiszen lassan, de biztosan helyreáll a rend. Az üzletek és szolgáltatások újra elérhetők lettek, a legtöbbünk élete visszatért az eredeti kerékvágásba, miközben sokan úgy tekintünk az elmúlt időszakra, mint egy rossz álomra. Ez viszont egészségügyi, illetve gazdasági szempontból sem tükrözi a valóságot.

Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke

A korlátozások enyhítését és a határok megnyitását követően újra felszökött a pozitív koronavírus-tesztek száma, számos vállalkozás pedig továbbra is nagyon nehéz gazdasági helyzetben van. A vállalkozásokat felkészületlenül érte az elmúlt pár hónap. Mivel nem volt még hasonló helyzetre precedens a közelmúltban, nem igazán tudtak hogyan reagálni rá. A legtöbb vállalkozás kiseperte, felélte tartalékát és türelmesen várta a koronakrízis végét. Sokaknak komoly döntéseket kellett meghozniuk annak érdekében, hogy cégük túlélje az elmúlt időszakot. Bár a vége még mindig nem jött el, enyhülést már tapasztalhatunk. Ettől függetlenül egy második hullám és a hozzá fűzhető egészségügyi és gazdasági korlátozások hosszú időre megpecsételhetik országunk gazdaságát, vállalkozásait és lakosainak mindennapjait.

Sokan állás nélkül

A koronavírus-járvány egyik legjelentősebb negatív következménye, hogy az elmúlt hónapokban tízezrek vesztették el az állásukat. A korlátozások következtében a vállalkozások kénytelenek voltak visszafogni a költségeiket, a válság idején ott próbáltak spórolni, ahol tudtak. Ebből az okból kifolyólag sokan nem láttak más megoldást, minthogy csökkentsék a munkavállalói állományukat. Míg januárban 5% volt a munkanélküliségi ráta, októberre elérheti akár a 10%-ot is. A következő hónapokban ez a szám előreláthatóan tovább nő majd. Az előző gazdasági válság példájából kiindulva akár több évre is szükség lehet, mire mindenki, aki most elvesztette a munkahelyét, újra állományba kerül és dolgozhat. Júniusban országos viszonylatban több mint 60 ezerrel több munkanélkülit számlálunk, mint az előző év ugyanezen időszakában. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a régiók közti gazdasági különbségek miatt leginkább a déli és keleti járásokat érinti a felvázolt probléma.

Az állami segítség

Feltehetően a jelen helyzet váratlan és idáig ismeretlen mivoltából kifolyólag a kormány gazdaságélénkítő intézkedései és csomagjai várattak magukra, sokszor átláthatatlanok és elérhetetlenek voltak a vállalkozók számára. A vállalatok a bizonytalan helyzetben sokszor még a segélycsomagok megfogalmazása előtt arra kényszerültek, hogy elküldjék alkalmazottaikat. De számos olyan vállalkozásról is értesültünk, amelyek a szigorú feltételek miatt nem tudták kihasználni a kormány gazdaságmegsegítő csomagjait, illetve a „drágább a leves, mint a hús” elv alapján úgy gondolták, a jövőben várható ellenőrzések, a bürokratikus és adminisztrációs folyamatok miatt egyszerűen nem kifizetődő kérvényezniük azokat. A kormány a jelek szerint igyekszik javítani a kialakult helyzeten – ennek ékes példája a június végén jóváhagyott 114 törvénymódosítás is, amely a vállalkozói környezet javításához és az ország gazdaságának az újraindításához hivatott hozzájárulni. A törvényjavaslat legfőbb célja, hogy megkönnyítse a vállalkozások mindennapi életét, munkáját, csökkentve a bürokratikus akadályokat, terheket.

Hiányzó együttműködés

A jelen helyzetben is megismétlődött az, amit már számos alkalommal megéltünk – rólunk döntöttek, de nélkülünk. A kezdeti fejetlenség és sebtében elfogadott határozatok megindokolhatók a koronavírus-járvány okozta váratlan és bizonytalan helyzettel. Idővel viszont sikerült egyre inkább átlátni a kialakult gazdasági és egészségügyi körülményeket és indokolttá vált volna a helyi vállalkozókkal történő közvetlen együttműködés a további lépések, segélycsomagok feltételeinek a meghatározásában. A kialakult helyzetet orvosló átfogó stratégia megalkotásával elkerülhető lenne a végeláthatatlan tűzoltás és a látszatmegoldások foganatosítása. A hazai kis- és középvállalkozói szektor partner lenne ebben a törekvésben. Ehhez viszont az szükséges, hogy meghallgassák őket, kommunikáljanak és együttműködjenek velük. Már eddig is rengetegen vesztették el a munkahelyüket. Nem hagyhatjuk, hogy ez a szám tovább nőjön. Az emberek élete, egészsége és megélhetése a legfontosabb, ez a fő prioritás.

Iván Tamás,
a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke

Top