Vakvágányon a buszközlekedés?

Negyven év után megszűnt a Zsolna és Komárom közötti autóbuszjárat, ma már csak Zsolna és Nyitra között közlekedik. A háttérben az ingyenes vasúti közlekedés bevezetése áll, ami csökkentette az utasok érdeklődését a buszközlekedés iránt. Újabb járatok törlésére kell számítanunk? 

Február elsejétől, negyven év után megszűnt a közvetlen buszjárat Zsolna és Komárom között, 2014 novemberétől ugyanis az ingyenes vonatozás miatt érezhetően megcsappant az utasok száma az érintett vonalon. A diákok, akik a járásból eddig ezzel a járattal utaztak egyetemre, érthető módon inkább a Fico-kormány által bevezetett ingyen vonatközlekedést választják. A távolsági buszjáratok ráadásul nem részesülnek állami támogatásban, amennyiben veszteségessé válik az üzemeltetésük, egyszerűen megszüntetik azokat.

„Térségenként és járatonként eltérőek lehetnek a számok, az említett vonalon Komárom- Érsekújvár- Nyitra között idáig 13-15 százalékos utascsökkenés tapasztalható” – mutatott rá Csepregi Zoltán, az Arriva buszközlekedési vállalat párkányi irodavezetője, aki jelenleg a komáromi irodavezetőt is helyettesíti. Megjegyezte, Komáromból egy ideje már nem indul távolsági járat, a Komárom-Pozsony közötti közvetlen buszjáratot például éppen azután szüntették meg, miután a RegioJet elindította sárga vonatait a két város között – a vonat elhódította a busszal utazók egy részét.

Semmi sincs ingyen

A párhuzamosan, szinte egyazon időben induló autóbusz- és vonatjáratok természetesen nem kifizetődőek. A közlekedési minisztérium véleménye szerint, ha jobban beállítanák a járatokat, és az autóbuszok kiegészítenék a vonatokat, nem pedig hasonló időben járnának, nem lenne probléma. A közlekedés harmonizálásán a megyék azonban már évek óta nem tudnak megegyezni a minisztériummal. Csepregi Zoltán kiemelte, a helyközi autóbuszjáratokat a megyék finanszírozzák, tehát minél kevesebb utast szállítanak, annál több pénzt kell befektetnie a megyének. Így két lehetőségük marad: vagy több pénzt áldoznak az ingyenes vonatozás miatt veszteséges járatokra vagy megszüntetik azokat. Ebben a kérdésben valószínűleg az első negyedéves kiértékelés után, április végén határoznak majd, addigra várhatóan a megyei hivatal el tudja dönteni, esetlegesen milyen mértékben lesz kénytelen módosítani a menetrendeket. Csepregi véleménye szerint felelőtlenség volt a kormány döntése, mert ezzel a megyéket hozták nehéz helyzetbe. „Ingyen dolog nincs, ezt is meg kell valakinek fizetnie. Ráadásul azok fizetnek rá, akik nem is használják ki” – mondta.

Azt is figyelembe kell ugyanis venni, hogy vannak olyan régiók, ahol nem épült ki megfelelően a vasúthálózat, járásunk keleti részén is ez a helyzet. Több településen egyáltalán nincs vonatállomás, vagy az a község szélén, esetleg attól jóval messzebb található. Az ingyenes vonatozás lehetősége az ilyen települések lakóin nem segít, az ott élők egyértelműen a buszjáratokra vannak utalva, amelyet a vonattal közlekedőkkel ellentétben meg kell fizetniük. Peter Pobeha, az Autóbusz-közlekedési Szövetség (ZAD) elnöke arra panaszkodik, hogy a kedvezmények az egyik tömegközlekedési módot részesítik előnyben. Az utasok szerinte elsősorban nem az árak szerint választanak közlekedési eszközt, hanem aszerint, melyik a legkedvezőbb számukra. „Az ingyenes vonatok diszkriminálják a buszközlekedést és annak igénybe vevőit. Az autóbuszok a közlekedési igények 85 százalékát fedik le a régiókban. És ehhez még hozzáadódnak azok a vidéken élők, ahová nem jár vonat. Hogyan magyarázza meg nekik, hogy nekik fizetni kell az utazásért, és azoknak, akiknek van vasútállomásuk, nem?“ – mutatott rá a problémára.

SONY DSC

A ZAD elnöke szerint, ha az utasok kedvezményekben részesülnek a vasútnál, az államnak támogatnia kellene a megyéket, hogy hasonló engedményeket nyújthassanak az autóbusszal közlekedőknek is. Így lenne igazságos. A minisztérium azonban nem tervez ilyet, mint mondták: a vasút esetében közvetlenül az állam rendeli meg a járatokat, míg az autóbuszoknál ez a megye kompetenciája, amely megszabja az árengedményeket is. A kedvezmények helyett azonban az is lehetséges, hogy a megyéknek a kevesebb utas miatti bevételkiesés miatt emelni kell majd a buszjegyárakat.

A diákok és a nyugdíjasok előző év novemberétől utazhatnak ingyen az állam által támogatott vonatokon. Február elejétől a kormány újabb kedvezményeket vezetett be: a munka miatt ingázni kényszerülők 50 százalékos engedményt kaptak a heti, illetve a havi jegyekre.

(Sztankó Annamária)

Top