Ünnepelt a Munka Utcai Alapiskola

Május végén ismét megtartotta ünnepélyes évzáróját a komáromi Munka Utcai Alapiskola. A közel kétórás program, melyben szinte az egész iskola közreműködött, nagy tetszést aratott. Tanítók, felkészítők és diákok láthatóan keményen megdolgoztak a sikerért.

Műsorindítónak Zakál Dóra egy zoboraljai népdallal kedveskedett, majd Fekete Zoltán, az iskola igazgatója ünnepi beszédét hallgathatták meg az egybegyűltek. A folytatásban a Táncoló töpörtyűk vették birtokukba a színpadot, őket követték a Mákvirágok drámakör alsó tagozatos diákjai, akik Ábelesz kóbelesz címmel mutatták be produkciójukat.

muai_tarka delutanja1
Pikler Mihály előadása, a modern tánccsoport fellépése, valamint a furulyakör tagjainak bemutatkozása igen jól sikerült. Nem beszélve a Pogácsakedvelők színjátszó csoport Hangyák tanmeséjéről vagy a 4. C osztály örömtáncáról. Az iskola évzárójának gerincét táncok alkották, így nem volt meglepő, hogy a végén is ez dominált. A kilencedikesek „Shake that”-je feltette a pontot az i-re.

muai_tarka delutanja2
A produkciókat elnézve egyet mindenképpen leszögezhetünk, mégpedig azt, hogy  komoly szakmai munka folyik az iskola falain belül, s erről ez az évzáró ünnepség is ¬tanúbizonyságot tett.

-pint-

Top