Te szedd! Martosért meg-te-szed?

A hétvégén Te szedd! Martosért meg-te-szed? szlogen ismeretében újabb szemétszedésre került sor a községben. A helyiek már megszokhatták, hogy a Sziget Polgári Társulás minden tavasszal és ősszel szemétszedést szervez. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki fontosnak tartja, hogy tiszta, rendezett községben éljen.

Te szedd Martoson 1

Szombaton 30 önkéntes vállalta, hogy megtisztítja a falut, illetve a bekötőutakat a felgyülemlett hulladéktól. Kicsik és nagyok együttes munkájának köszönhetően körülbelül 70 zsák szemét gyűlt össze, valamint egyéb hulladékok (pl.autógumi, fólia), melyek egy egész traktor pótkocsit elfoglaltak.
„Sajnálatos, hogy az évek óta tartó gyűjtés ellenére még mindig ilyen nagy mennyiségben van szemét a faluban és közvetlen környékén, ugyanakkor örülök, hogy egyre többen csatlakoznak hozzánk. Főként a gyerekek lelkesedése dicséretes. Külön köszönet illeti mindazokat, akik a frissítőről, ebédről gondoskodtak, illetve köszönjük a község önkormányzatának is, akik a zsákokat biztosították be és a szemét elszállítását is vállalták. Ősszel újra találkozunk!” – nyilatkozta hetilapunknak ifj. Erdélyi Zoltán, a Sziget PT elnöke.

miriák, Sedliak Pál felvétele

Top