Szeretetbál harmadszor

Február 8-án már harmadszor rendezik meg a Szeretetbált Komáromban. Most is nemes célra gyűjtenek a bálon: hátrányos helyzetű családokon szeretnének segíteni.

83322188_1439051219602685_6378857768429813760_n

A rendhagyó jótékonysági esemény első és második évadában is szükséghelyzetben élő családokon segítettek, így lesz ez most is. A tombola árusításából befolyó összeget öt komáromi járásbeli család megsegítésére költik. Kiss Enikő szervező elmondta, annak érdekében, hogy a lehető legjobb helyre kerüljön az adomány, a kissenniko1@gmail.com e-mail címen lehet javasolni olyan járásbeli családokat, embereket, akik nehéz anyagi körülmények között élnek és segítségre szorulnak.

Az idei bál különlegessége, hogy a tavaly megsegített hegedűvirtuóz fiú, Lakatos Kornél elfogadta a szervezők meghívását és fellép majd a bálon. Az est folyamán a Wolf Street Music gondoskodik a zenéről és a jó hangulatról. További fellépő a komáromi Jaguar Gymnastics csapata.

Az idei Szeretetbált február 8-án rendezik meg, 18.30 órai kezdéssel. A helyszín ezúttal is a Danubius szálló nagyterme, az ételeket az új Klapka étterem biztosítja. „Minden kedves bálozót és adományozni vágyót szeretettel várunk! Önnek egy bál, másnak adomány!” – hangsúlyozta Kiss Enikő. Jegyek a Klapka étteremben és a Tatra moziban kaphatók, illetve online a oneticket.sk oldalon. További részletek a III. komáromi Szeretetbál facebook-esemény oldalán találhatók.

(d)

Top