Sokat javult a kórház az INEKO szerint

A komáromi kórház jelentősen javított az INEKO intézet általános kórházakat értékelő országos rangsorában. A tavalyi 20. helyről a 13. helyre lépett előre – tájékoztatott Alžbeta Sivá, a kórházat irányító Agel csoport szóvivője.

SONY DSC

A gazdasági és szociális kérdéseket kutató intézet minden évben értékeli a kórházakat is. Vizsgálják a páciensek elégedettségét, a kórházak nyújtotta egészségügyi szolgáltatások színvonalát, a megállapított diagnózisok nehézségét, gazdálkodását és átláthatóságát a 2014 és 2017 közötti időszakban.

„Tavaly a 20. helyen végeztünk a kórházak értékelése során, idén jelentősen jobb helyen, amit nagy sikernek és motivációnak tartunk a jövőre nézve. Bízunk benne, hogy a komáromi kórház hamarosan a legjobb szlovákiai általános kórházak közé emelkedik. A közeljövőben szeretnénk teljesen korszerűsíteni a kórházat, és jobb körülményeket teremteni pácienseink számára, illetve az egészségügyi beavatkozások fajtáit is bővíteni“ – nyilatkozta Miroslav Jaška kórházigazgató.

Idén a kórház legfontosabb projektje az új onkológiai központ beindítása. Az elmúlt időszakban több felújítás valósult meg a gyermekosztályon, sokszor felajánlásoknak, adományoknak köszönhetően. Országos szinten is kiemelkedően teljesítenek a kórház gyógyszerészei, akik egy sor európai, előremutató módszert vezetnek be az egyes osztályokon.

(d)

Top