Sok halálozás, kevés házasságkötés

Komárom. A tavalyi év nagyobbik része a koronavírus-járvány árnyékában telt. Ez sajnos a demográfiai adatokban is visszaköszön: 2020-ban 5 éves csúcsot ért el a halálozások száma, míg a házasságkötéseké negatív rekordot döntött.

A Komáromi Anyakönyvi Hivatal tavalyi statisztikáiból kiderül, a koronavírus valóban hatással van mindennapi életünkre. Szinte biztos, hogy a járványügyi korlátozások következtében csökkent 8 éves minimumra a házasságkötések száma. Elképzelhető ugyanakkor, hogy mindazok, akik tavaly elhalasztották esküvőjüket, idén pótolják azt, így ebben az évben kiugróan magas lesz a házasságkötések száma – már ha a járványügyi helyzet viszonylag hamar megszűnik.

Az teljesen biztos, hogy a halálozások száma – sajnos – a vírus miatt ugrott meg. Látszódik ez a tavalyi havi adatokból is, hiszen a járvány második, őszi hullámakor – októberben, novemberben és de-cemberben – 20-25 emberrel több hunyt el Komáromban, mint annak előtte.

Az újszülöttek számát tekintve nem volt ilyen szembeszökő a változás a 2020-as évben. Ebben a tekintetben inkább az lesz érdekes, hogy az idei év hogyan alakul a születések terén. Vajon a több hónapig tartó bezártság okoz-e egy kisebb „baba-bummot“, az összezártság miatt többször bújtak-e össze a párok – és milyen eredménnyel?

(csá)

Top