Segítettek Tímeának

EKECS. Június 22-én az ekecsi kultúrházban került megrendezésre a „Segíts te is!” nevet viselő jótékonysági est, melyet a 12 éves, leukémiával küzdő kislány, Sméja Tímea gyógyulásának a megsegítéséért szerveztek. Az esemény ötletgazdája az ekecsi Nagy Viktória volt, aki már korábban is segített Tímeának elsősorban kupakgyűjtéssel és más ajándékokkal.

A szervező elmondta, hogy egy ilyen jótékonysági est nagy előkészületekkel jár, hiszen számos külföldi, valamint hazai énekessel, táncossal és zenésszel kellett  egyeztetni a siker érdekében. A koncert délután három órakor kezdődött egy  nagyon megható prezentációval, melyben bemutatták a nemesócsai kislány gyermekkorát, s egyben a kórházban töltött éveit is. A bemutató alatt Bajcsi Barbara az Arra születtem című dalt éne-kelte. Ez után következett Polák László polgármester ünnepi beszéde. A későbbiekben fellépők egész sora  váltotta egymást, kezdve a Tűzvirág énekkarral, akiket a Pozsony Táncegyüttes táncosai követtek.

Timike (2)
A folytatásban pedig az éneké volt a főszerep. Így színpadra lépett Mórocz Marcela, aki Cserháti Zsuzsa dalokkal szórakoztatta a közönséget. Utána a Janiga József Népművészeti Alapiskola diákjai mutatták meg tehetségüket, furulyán, hegedűn és harmonikán egyaránt. Őket követte a dunaszerdahelyi énekesnő, Varga Evelin és a R3D1 tánciskola kis-¬ és nagycsoportja. Természetesen a külföldi fellépőkből sem volt hiány. Ezen a jótékonysági délutánon színpadra lépett Tihanyi Dániel, a Magyarock Dalszínház tagja, aki mind egyénileg, mind partnernőjével, Barthalos Andreával megállta a helyét. Később Mészáros Tamás ez évben kiadott lemezéről hozott dalokat, őt követte Zsapka Attila Szécsi Pál dalainak feldolgozásaival. Az est sztárvendége a Megasztárból ismert Fekete Dávid volt, aki nagy megtiszteltetésnek vette a meghívást.

A műsor végén átadásra került az est alatt összegyűlt adomány, mely elérte a 2160 euró¬t. Mindezek mellett Tímea számos ajándékot is kapott, köztük egy portrérajzot, egy névre szóló gyertyatartót, valamint 150 euró készpénzt és egy 130 eurós ajándékutalványt a Kantha Dóra Alapítvány felajánlásával. A rendezvény alatt bebizonyosodott, hogy vannak még jó emberek, hisz az önzetlen, nemes gesztus nemcsak annak jó, aki kapja, hanem annak is, aki adja, mert szívmelengető érzés egy ilyen összefogás részesévé válni.

(pint)

Top