Saláta Kornél 2021-ig Komáromban marad



Tavaly ősszel bombaként robbant a hír, miszerint az egykori válogatott labdarúgó, Saláta Kornél a komáromi KFC-be igazol. Akkor még csak rövidtávú együttműködésről volt szó, nemrég azonban a klub a saját Facebook-oldalán bejelentette, a védővel 2021-ig tartó szerződést kötött.

82935821_211610389874464_6421205063636615168_n

A Garamkövesdről származó játékos 2019 tavaszán szenvedett térdszalagszakadást, ezután pedig fél évet volt kénytelen kihagyni. Sérüléséből felépülve került Komáromba, ezzel kapcsolatban pedig a klub elnöke, Baráth György elmondta, amennyiben nem érkezik magasabb osztályból ajánlat, a játékos Komáromban marad.

Lapunk úgy értesült, Saláta Kornélnak ugyan voltak más kérői is, végül azonban úgy döntött, Komáromban marad. Remek hír mindez a lila klub szurkolóinak, hiszen Saláta az őszi mérkőzéseken igazi vezérként tevékenykedett, és tavasszal nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a csapat a következő szezont is a másodosztályban kezdhesse meg, azaz elkerülje a kiesést.

(Cikkünk a Delta január 28-i számában jelent meg.)

Top