Rendet raknak a rendetlenek között

Ultimátumot kaptak az alkalmazkodni képtelen személyek, akik a gútai köztereken és parkokban zavarják a kikapcsolódni vágyó családokat. A város megtiltja az italozást a Szent Rozália parkban, és a hajléktalanokat is kilakoltatják tanyájukról.

hajlektalan02 (1)

Határozott utasítás végrehajtását követeli Horváth Árpád gútai polgármester a városközpontban életvitelszerűen tartózkodók kiűzését illetően. Az önkényes bérlőknek, akik hónapok óta a Palkovich Viktor utca egykori tanítólakásai mögötti gazdasági épületet illegális hajléktalanszállóvá alakították át, július végével el kell hagyniuk az említett lakhelyüket. Az önkormányzat a szomszédságban lévő oktatási intézményt látogató tanulók érdekében, valamint a Szent Rozália parkba pihenni-kikapcsolódni vágyó családok nyugalma miatt ismételten önkormányzati rendelettel szabályozza az alkoholfogyasztást.

Tilos a „csucsóval” csücsülés

Tiltó határozat született a képviselő-testület legutóbbi ülésén, ahol az alkalmatlankodók okozta problémák orvoslásáról volt szó. Ezentúl nem szabad alkoholt fogyasztani a Szent Rozália parkban és a mellette lévő futópályán, e rendelettel új eszköz kerül a városi rendőrök kezébe, amivel képesek fenntartani a nyugalmat a területen. Az alkoholfogyasztásra nincs kivétel, még a nagyobb rendezvények – mint az augusztus közepén megrendezendő gútai búcsú és vásár ideje alatt – sem lehet italt fogyasztani a parkban és a futópályán, ahol egyébként a vásári szórakoztató eszközöket szokták elhelyezni. 2010-ben már érvényben volt egy alkoholfogyasztást korlátozó rendelet, azonban azt egy ügyészi kifogás miatt 2013-ban megszüntették. Ez az új már megfelel a jogi követelményeknek. Az intézkedést tiltótáblákkal jelzik.

hajlektalan01 (1)

Adós, fizess!

Horváth Árpád úgy fogalmazott, ultimátumot intézett a belvárosban tanyázó és italozó emberekhez, erről személyesen is értesítették az érintetteket. Mindössze hét személyről van szó, akik közül hatnak bejelentett állandó lakhelye van, csupán egyetlen lány nem tudja hol lehajtania a fejét. Neki egyébként többen is próbáltak segítséget nyújtani, azonban minduntalan elhárította ezeket a kezdeményezéseket, így emiatt az utcán él. Mindemelett szigorú ellenőrzések zajlanak a Dankó Pista telepen is, ahol az illegális építkezésekre összpontosítanak, ugyanakkor az esetleges adóhátralékok behajtását is célul tűzték ki. Az ősz folyamán további ellenőrző-tevékenységet tervez a város ezen a területen is.

Borka Roland,
a szerző felvétele

Top