Pünkösdi Vigadalom az oviban

KOMÁROM. Idén újra megrendezték a Pünkösdi Vigadalmat a Ferences barátok utcai óvodában. Május közepén az esős idő miatt el kellett halasztani a rendezvényt, most viszont az időjárás is kegyes volt. Napsütés, jókedv, zene, bábelőadás, néptánc és megannyi helyben készült finomság adta a körítést a kellemes naphoz.

Május 28-án, szombaton ismét Pünkösdi Vigadalom volt a magyar tannyelvű komáromi óvoda udvarán, melyet immár 5. alkalommal rendeztek meg. Ahogy a korábbi években, most is együtt töltöttek egy napot az óvodások, szüleik, szűkebb családjuk és az óvó nénik.

punkosdikép

Délelőtt a nagycsoportosok pünkösdi népszokások köré épülő műsorával indult a vigadalom. Ekkor már vígan rotyogott a gulyás is, sőt, hamarosan a sült malacok is megérkeztek, köszönhetően az egyik szülő támogatásának. Földes István pék, az F&K pékség tulajdonosa idén is elhozta mobil kemencéjét, amelyben egész nap készültek a finomabbnál finomabb péksütemények – a gyerekek is kipróbálhatták, hogyan kell fonott kalácsot és más pékárut készíteni. A szülők jóvoltából több kézműves foglalkozásba is bekapcsolódhattak a gyerekek: bőr karkötők és apró dísztárgyak, saját díszítésű hajcsatok, hajgumik, festett kavicsok és más kreatív díszek készültek.

A nap folyamán egy népmesét adott elő a Jókai Mór Alapiskola kis bábcsoportja, majd a Pengő zenekar tánc-háza tette fel az i-re a pontot – szülők, gyerekek, óvónők együtt ropták a néptáncot, illetve kapcsolódtak be a népi játékokba. Barta Ildikó, az óvoda igazgatónője hangsúlyozta, két fő célja van a rendezvénynek: a hagyományápolás mellett az, hogy a szülők és gyerekek minél több időt töltsenek együtt.

(cs), fotó: Jakó

Top