Pro Urbe és Polgármesteri díjakat adományoztak Gútán

Három év kihagyás után osztottak ismét Pro Urbe és Polgármesteri díjakat a városban. A képviselő-testület, illetve a polgármester még májusban döntött a díjazottak személyéről, az ünnepélyes díjátadót pedig múlt héten, a Gútai Kulturális Ősz keretében tartották.

„A díjjal szeretnénk kifejezni köszönetünket, nagyrabecsülésünket azoknak a személyeknek, akik életükkel, munkásságukkal kiemelkedőt alkottak a kultúra, a sport, a szociális szféra, az egészségügy területén, akiket példaként állíthatunk a fiatalok elé, akik gazdagították közösségünket és öregbítették a város jó hírét a nagyvilágban is” – mondta lapunknak Horváth Árpád polgármester. Az előző évekhez képest idén több a díjazott, viszont az elmúlt években – a Covid-járvány idején – nem osztottak ilyen elismeréseket. Egy újdonság is akadt az idei átadón, a Pro Urbe díj mellett most már a Polgármesteri díjnak is van tárgyiasult formája, egy emlékplakett, amelynek alkotója – ahogyan korábban a Városért díjé is – Darázs Rozália szobrászművész.

A város képviselő-testülete Pro Urbe díjat adományozott Gőgh Mihály volt városi képviselőnek, a birkózóklub elnökének, Máté Tibor egykori városi képviselőnek, a gútai futballklub és a mezőgazdasági szövetkezet volt elnökének, Paszmár Jánosnak, a művészeti alapiskola igazgatójának és Reicher János kovácsművésznek. A díjat posztumusz ítélték oda Langer György orvosnak, valamint Obonya Sándor festőművésznek. Polgármesteri díjban ezúttal hárman részesültek: Gőgh Margit, a helyi Jednota nyugdíjas szervezet volt vezetője, Kürti Mónika, A mi Gútánkért – Za naše Kolárovo polgári társulás vezetője, valamint Bandri János zenész. A 2008-ban már Pro Urbe díjjal jutalmazott Vadkerti Imre énekes ezúttal ünnepélyes köszönetnyilvánításban részesült a város kulturális életének felvirágoztatásáért, hazai és külföldi népszerűsítéséért.

(vkm)

Top