Petíció a Holt-Vág megmentéséért

A komáromi Holt-Vág és az Apáli üdülőkörzet megmentése érdekében kezdtek aláírásgyűjtésbe komáromi civilek. A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy a majdani, Komáromot elkerülő út ne a komáromiak kedvelt pihenőövezetén, a Vág holtágának területén keresztül vezessen.

holt vag

„Kérjük a komáromi képviselő-testület tagjait, hogy Komárom területi fejlesztési tervének beszerzése és jóváhagyása során zárja ki az olyan közlekedési megoldást, amely a Komáromot elkerülő út megépítését a Holt-Vág és az Apáli üdülőkörzet területén keresztül vezetve tervezi“ – olvasható azokon a petíciós íveken, melyeket a kezdeményezők majd a város vezetőinek kívánnak átnyújtani. A petíció augusztus elején indult. Lapunk úgy tudja, több komáromi civil szervezet is gyűjti az aláírásokat.

A kezdeményezők érvei között szerepel többek között, hogy a Holt-Vágon keresztül vezető elkerülő út elpusztítaná Komárom egyetlen üdülésre és pihenésre alkalmas területét, visszafordíthatatlanul felszámolná a Holt-Vág természeti jellegét, és egyúttal elértéktelenítené az eddigi beruházásokat, a kibocsátott szennyeződés és a közlekedés okozta zaj pedig negatív hatással lenne nemcsak a jelenlegi lakosok, hanem a jövőbeli generációk életére is.

A komáromi képviselő-testület legutóbb júniusban foglalkozott a problémával. Ám – mint arról lapunk több alkalommal is beszámolt – a jövőben megépülő elkerülő út nyomvonalát érintő kérdésekre a mai napig nem sikerült megnyugtató választ adni. Mint ismert, két változat (a várost szélesebb ívben elkerülő, vagyis Kabátfalu mellett elhaladó, Gadócot érintő és a Holt-Vág felett áthaladó nyomvonal) szerepel a javaslatokban. A városatyák jelentős része a korábbi viták során a hosszabb szakasz mellett érvelt, a probléma azonban az, hogy úgy néz ki, ennek megvalósulására van kevesebb esély, hiszen a 12 évvel ezelőtt megalkotott városi és megyei rendezési tervek a Holt-Vág felett vezető nyomvonallal számolnak.

-lm-

Kapcsolódó cikkek:

Nem döntöttek az elkerülő útról

El a kezekkel a Holt-Vágtól!

Elkerülő út: a Holt-Vágnál vezethet

Kis lépésekben szépül a Holt-Vág

Top