Öt község közös sportnapja

Minden évben megrendezik az 5 falu közös sportnapját. Ezt a régiónkban egyedülálló eseményt 2007-ben Csallóközaranyos indította el, majd a jól sikerült akció után Ekelen, Megyercsen és Keszegfalván is megtartották. Később, 2010-ben Tany község is csatlakozott ehhez a népszerű vetélkedőhöz.

Idén a sportnapot Ekel település rendezte meg. A maratoni programot kora reggel az ifjú horgászok kezdték. A szervezők nagy örömére 43 gyerek vette birtokába a „pecapárbaj“ helyszínét, a kanális-partot. Ebben a versenyszámban az első helyet az ekeli Venth József szerezte meg, második lett az ugyancsak ekeli Méhes Bence és a harmadik helyen a megyercsi Paluska Ádám végzett. A horgászversennyel egy időben került sor a helyi futóversenyre, melyre minden településből voltak jelentkezők. A közel 4 km hosszú távon kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. A délelőtti program egyik kiemelkedő eseménye volt a sakkverseny, melynek a helyi iskola adott otthont, valamint a sportos, ügyességi vetélkedő, ahol 5 csapat alsó tagozatos diákjai küzdöttek egymással. A maratoni sakkversenyen 18-an mérték le szellemi tudásukat,melynek a végén Szabó Attila lett a nyertes, megelőzve Gágyor Károlyt és  Ábrahám Jánost. Az ügyességi vetélkedőn mindegyik csapat maximális erőbedobással küzdött az érmes helyezésekért. A 12 jobbnál jobb, ötletes versenyszám teljesítése után kialakultak a végső helyezések. Ezek szerint a diákok versenyében az első helyet Ekel csapata szerezte meg, második lett a csallóközaranyosi csapat, harmadik hely a megyercsieknek jutott, negyedik helyen értek célba a keszegfalvai diákok és végül az ötödik hely Tany csapatának jutott. A népszerű lábtenisz párbajt a hazai Öregfiúk csapata nyerte, akik a döntőben Megyercs együttesét fektették két vállra, míg a harmadik helyen a Polgármesterek csapata végzett.

sportnap1
Délután egy jól sikerült kultúrműsorral kedveskedtek a rendezők, melyben minden község egy-egy tehetsége vagy csoportja szórakoztatta a közönséget. Így a nézők láthatták a tanyi Adamik Tamást, aki népmeséket mondott, a csallóközaranyosi Aranyeső éneklőcsoportot, a Művészeti Iskola tanyi növendékeinek fellépését Ambrus Lekes Szimona vezetésével, a megyercsi ovisok és alapiskolások  táncát, az ekeli alapiskola diákjainak műsorát, és a keszegfalvai Mészáros Tamás énekelt néhány számot a most megjelent első lemezéről. A közel 300 néző bizonyosan jól szórakozott a sokrétű, színvonalas találkozókon.  Jövőre Megyercs rendezi meg a nyolcadik sportnapot.

Pint Sándor

Top