Nőtt a táborok népszerűsége



KOMÁROM. Vége az iskolaévnek, és elkezdődik a megérdemelt pihenés, no meg az ilyenkor szokásos táborok sokasága.

Elsőként július elején Komáromban két tábort is indítottak, méghozzá a 13. alkalommal megrendezésre kerülő Jókai Mór Vers- és Prózamondó tábort, illetve a 6. alkalommal megrendezett Harmos Károly képzőművészeti alkotótábort.

A vakáció első napján közel 90 gyermek kezdte el a művészi tevékenységeket ezekben az országos hírű táborokban. A megnyitó a RÉV Magyar Kultúra Házában zajlott, ahol Fekete Irén köszöntötte a megjelenteket, majd ezt követően egy szakmai interaktív előadásra került sor, melyben Jóba Tamás, a komáromi Jókai Mór Alapiskola tanára Komárom város történetét ecsetelte.
Szombaton a táborlakók egy tanulmányúton vehettek részt, melynek célállomása Sümeg volt. Megtekinthettek egy lovagi tornát, a várat, a középkori lovak bemutatóját, és végül egy evőeszközök nélküli középkori vacsorát is elfogyaszthattak.

Képzőművészeti tábor Komárom

A délelőtti és délutáni foglalkozások után vasárnap a táborlakók megnézték a győri Holle Anyó Meseszínház Mese az aranyszőrű bárányról szóló előadását.

Hétfőn a szokásos diszkóval, majd kedden a tábor lakóinak alkotásaiból készült kiállítással zárták az idei tábort. A képzőművészeti táborban több mentor is dolgozott. Többek között a 7-10 évesekkel Tóth Andrea és Maticsek Regina, a 11-15 évesekkel pedig Jókai Éva és Kiss Gabriella foglalkoztak. Ezenkívül a szabadidős tevékenységeket Cséplő Viktória és Győri Katalin koordinálta.

A rajzos alkotótáborral egy időben zajlott a vers- és prózamondó tábor, ahol három csoport szorgoskodott. Jókai Ágnes komáromi színművész az 5-8 évesekkel készült az Egyszer volt Budán kutyavásár produkcióval, a 8-12 évesekkel Ficza István, a budapesti Örkény István Színház érsekújvári származású színművésze Weöres Sándor: Éjszaka csodáit próbálták, a 12-14 évesekkel pedig Laboda Róbert költő, komáromi drámapedagógus a Kamaszkor viszontagságaival foglalkozott, melyet improvizatív módszerekkel vittek színre. Az előadásokra és a kiállításra kedden délután került sor. A tábor, melyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület szervezett, egyre népszerűbb a Felvidéken. Legalábbis ezt támasztja alá az a tény, hogy évről évre többen és többen jönnek a szélrózsa minden irányából ezekbe az alkotótáborokba.

-pint-

Top