Nagyszabású rendezvény Feszty tiszteletére

Ógyallán 2006-ban a város magyar tannyelvű alapiskolája hivatalosan is felvette Feszty Árpád nevét. Az alapiskola és óvoda igazgatósága ebből az alkalomból egész héten át tartó rendezvénysorozatot szervezett. 
Feszty Hét 016

Hétfőn a program keretében elsőként Vadkerti Imre és Zsapka Attila fellépésére került sor, majd délután az iskola tanulói találkoztak a komáromi Molnár Csaba fiatal filmrendezővel. Kedden került sor a „Feszty Kép” rajverseny megnyitójára és kiértékelésére. A szervezőket ebben az évben a rajzpályázatot Reményik Sándor egyik versidézete inspirálta: „Én szólok fantáziám táltosához. És én fenyőtől fenyőhöz megyek. És minden fenyőt megsimogatok. És aztán feltűzöm a szívemet. A legmagasabb fenyő tetejére”.

Szerdán műveltségi vetélkedőn vehettek részt a tanulók Vrábel Sándor nyugdíjas pedagógus vezetésével. Most hét iskola (9 csapat) háromtagú csapata versenyzett a Vitéz Nagy János fafaragó művész által készített Vándordíjért, ahol a képzeletbeli dobogóra természetesen a legjobbak állhattak: első lett a Pápay József Általános Iskola (Nagyigmánd), második a Katona Mihály Alapiskola (Búcs) és harmadik helyen a Kossányi József Alapiskola (Szentpéter) végzett. Csütörtökön került sor a hagyományos „Feszty Cup” elnevezésű kosárlabdatornára. A győzelmet ismét a Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda szerezte meg. A torna legeredményesebb játékosa címét is az iskola tanulója, Karvai Marek nyerte. Délután mesevetélkedőt tartottak.

Pénteken került sor a Feszty-hét záróünnepélyére, amelyen megjelent a dél-komáromi Feszty Árpád Általános Iskola küldöttsége, Kiss Mária igazgató vezetésével, Csízyné Feszty Zsuzsanna, a Feszty család képviseletében. Bevezetőben az iskola himnuszává választott felvidéki népdalt Deme Attila énekelte el, majd Pólya Ivett szavalata hangzott el. Lacza Nóra igazgatóhelyettes köszöntötte a vendégeket, ezt követte a kultúrműsor, amelyben az ovisok táncoltak, Mácsik Szimona és Szűcs Bernadett énekelt, Fejes Vivien és Bartalos Hajnalka prezentációjukban Feszty Bélára emlékeztek. Az iskola énekkarának fellépése után Dibusz János, az iskola igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követte a Feszty-díjak átadása.

Feszty Hét 018

Az iskola igazgatóságától az idei év eredményei alapján a következő tanulók kapták a díjat: 2014-ben a Feszty-díjat az alsó tagozatosok kategóriában Jóba Zoltán, aki a kiváló tanulmányai mellett, aktívan bekapcsolódott a Bellő gyermektánccsoportba. Feszty-díjas a sport kategóriában Rajtár Tamás, aki a járási fociválogatott eredményes kapusa, de tagja az iskola kosárlabdacsapatának is. A művészetek kategóriában idén a Feszty-díjat Pastorek Cyntia Évának ítélték oda, aki ebben az évben is számos népdalversenyen ért el sikereket és tagja a Bellő Konkoly-Thege néptánccsoportnak. Feszty-díjat a társadalomtudományok kategóriában Mácsik Szimóna kapott, aki kiemelkedő eredményeket ért el a különböző szavaló- és prózamondó-versenyeken, valamint a műveltségi vetélkedőkön. Feszty-díjat kapott még Szűcs Bernadett, aki standard-táncos, a Bellő néptánccsoport szólótáncosa és énekese.

2014-ben a Feszty Fődíjat Markus Roman 9. osztályos tanulónak ítélték oda, aki tehetséges, jó magaviseletű tanuló, a matematikai versenyek eredményes résztvevője, valamint kitűnően táncol és a virágkötészetben is az élen jár.

Az idei ünnepséget is kultúrműsor zárta, amelyben felléptek a Kis Bellő néptánccsoport, akik Kalotaszegi legényes táncot adtak elő, Kovács Ádám verset mondott és az iskola énekkara is fellépett.

Miriák Ferenc

Top