Nagy siker volt Múzeumok Éjszakája

Egyre nagyobb érdeklődés övezi a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvényt, melyet a Múzeumi Világnap apropóján már 10. alkalommal rendeztek meg Komáromban. A kezdeményezés Franciaországból indult még 1999-ben, s azóta elterjedt szerte Európában.

Május 17-én, szombaton meghosszabbított nyitva tartással – 10.00 órától 23.00 óráig – négy helyszínen várták a kései múzeumlátogatókat. A múzeum főépületében, a Kultúrpalotában az  „Élet a szavannákon – Afrika, a lenyűgöző kontinens élővilága” és a „Zambiai emlékeim“ című természettudományi kiállításokat nézhették meg az érdeklődők.  A múzeum és könyvtár épületében megtekinthették „A 18.-20. század első felének művészete a Duna Menti Múzeum gyűjteményében“ című kiállítást, valamint a „Kis művészek” reprodukciót a galéria képeiről. A Zichy-palotában a „Komárom 1849-1945“, és „Komárom neves szülöttei: Jókai Mór és Lehár Ferenc“ című kiállítások várták a múzeumkedvelőket.

muzeumok
Ugyanitt láthatták az „EPHAP“ nemzetközi fotóklub kiállítását, továbbá a Ceglédi Fotóklub tagsági kiállítását is. Akik kíváncsiak voltak a címerekre, azok részt vehettek az Állítsd össze a saját címered című múzeumpedagógiai foglalkozáson. Galo Vilmos vetítéssel egybekötött előadását, a  „Barangolás a Szentföldön“-t  is érdeklődés kísérte. Akik kedvelik a tárlatvezetést, azok betekinthettek az I. világháború eseményeibe, és a „Komárom 1849-1945“ című állandó kiállításba is. A negyedik helyszínen, a Római Kőtárban az állandó kiállítás várta az érdeklődőket. A múzeum és a könyvtár épületének udvarán érdekes kézműves-bemutatók és foglalkozások is várták a látogatókat. Harisnyapillangót, termény- és filcbábukat készíthettek, megtudhatták, mi az a körmöcskézés.

muzeumok2
A Duna Menti Múzeum éves látogatása hozzávetőleg 12 -13 ezer fő, miközben a Múzeumok Éjszakáján több mint 3 ezren vettek részt. Ezek a számok is mutatják, hogy milyen igény mutatkozik az ilyen rendezvényre. Szombaton túlnyomórészt családokat láthattunk, a belépés minden helyszínre ingyenes volt.

muzeumok3
Pint Sándor

Top