Motorkerékpár-szentelés ötödször

IZSA. A tavasz nem csupán a napsütésről, virágillatról és madárcsicsergésről szól, hanem a hangos dübörgésről is, mivel a hosszú téli időszak után előkerülnek a kétkerekű járművek is. Izsán idén is megrendezték a már tradicionálisnak számító motorszentelést és áldást, amelyre a múlt hétvégén került sor.

A résztvevők száma magasan túlszárnyalta a szervezők elvárásait, mivel 310 jármű érkezett 400 motorossal. A rendszámok alapján főleg a Komáromi járásból érkeztek motorosok, akiknél a korosztály is változó volt, 10 éves kortól egészen 70 éves korig, de sok volt a női motoros is.
A motorozás páratlan életérzés. A négy kerék a testet mozgatja, a két kerék a lelket – vallják a motorosok, ám nem tagadják, kedvtelésük cseppet sem veszélytelen. Ezért is tartják fontosnak vasparipájuk megszentelését. Horváth Róbert izsai plébános szerint nincs ebben semmi kivetnivaló. A plébános minden motort megszentelt és kezet fogott azok tulajdonosaival.

motorszentelés 4

„A motorozás bizonyos veszélyekkel jár, ezért sokunknak fontos, hogy meg legyen szentelve a motorunk. Amikor „nyeregbe” pattanunk, eggyé válunk a vassal, és feltétel nélkül megbízunk benne” – mondta Nagy Ákos az akciót szervező Children of Heaven motoros klub képviseletében.
A szentelés után a motorosok útra keltek egy közös motorozásra a községben.

(miriák)
Zakar Vince felvétele

Top