Módosították a Komenský utcai fényjelzést

KOMÁROM. Az első tapasztlatok szerint egyértelműen javult a helyzet azt követően, hogy átprogramozták a Komenský utca és a Rákóczi utca kereszteződésében található közlekedési jelzőlámpákat. Kicsit hosszabb ideig tart a zöld a mellékutakon, így jóval ritkábban fordul elő, hogy feltorlódnak az autók a Komenský utcán.

SONY DSC

Tavaly decemberben készült el a kereszteződést érintő fejlesztés: a jobbra kanyaradó sáv kiépítése a Komenský utcán, illetve az elavult jelzőlámpa rendszer újracserlésére. Lapunk is beszámolt arról, hogy a forgalomba helyezés után lakossági panaszok érkeztek. Az autósok elsősorban azt kifogásolták, hogy túl rövid ideig tart a zöld jelzés a Komenský utcán, és emiatt az innen érkező, egyenesen, illetve balra kanyarodni szándékozó autók feltorlódnak, és a kocsisor miatt csúcsidőben a lekanyarodó sáv is bedugul. A gyalogosok részéről is volt panasz arra, hogy túl rövid a zöld.

A kivitelező cég a tavaszi hónapokban különböző elemzéseket készített forgalomszámlálásra alapozva. Figyelembe vették a lakossági jelzéseket is, amely alapján néhány módosítást javasoltak, melyek alapján néhány napja át is programozták a jelzőlámpákat.

Eszerint a gyalogosoknál már hosszabb ideig tart már a zöld jelzés, ahogy a mellékutakról érkező autósok esetében is – itt három villanás jelzi, hogy hamarosan pirosra vált a lámpa. A zöld fények hosszúságát a statisztikák alapján állították be, a gördülékenyebb forgalmat szem előtt tartva. Az első tapasztalatok szerint a módosításoknak köszönhetően egyértelműen javult a közlekedési helyzet.

(d)

Kapcsolódó cikkeink:

Bevált a lekanyaradó sáv a Komenský utcában?

Fellélegzik a Komenský utca?

Top