Méltóságteljes végső búcsúztatás

Komárom. Elsősorban a hamvasztás előtti búcsúszertartás lebonyolítására szolgál az a terem, amelyet a Brigetio temetkezési vállalat Megyercsi utcai központjában adtak át a múlt héten.

Földes Sándor, a vállalat tulajdonosa elmondta, Komárom egyik temetőjében sincs olyan halottasház, illetve helyiség, amely nagyobb számú gyászolót be tudna fogadni, és méltó körülményeket biztosítana a halottuktól való elbúcsúzásra. Ezenkívül egyre több család választja a hamvasztásos temetést, ilyenkor a szertartás után nem a sírhoz, hanem hamvasztani viszik az elhunytat, tehát nem feltétlenül szükséges a temetőben végezni a búcsúztatást. Ezért is döntöttek úgy, hogy a változó igényeket figyelembe vevő, korszerű szertartástermet alakítanak ki, amely 300 fő befogadására alkalmas, ebből 174 az ülőhely. Télen fűthető, nyáron biztosított a levegőcsere, és két nagy kivetítővel is ellátták. „Mielőtt belefogtunk volna a beruházásban, megszólítottuk a négy történelmi egyház, a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó egyház képviselőit, számukra elfogadható-e, hogy a család kérésére nem a temetőben, hanem nálunk, ebben a szertartásteremben végeznék a búcsúztatást. Valamennyien igent mondtak, és természetesen polgári temetkezési szertartásokat is lehet itt tartani” – tájékoztatott Földes Sándor. Az átadáson a történelmi egyházak képviselői mellett Keszegh Béla polgármester is jelen volt.

Megtudtuk, az urnás temetések aránya folyamatosan növekszik, ma már a temetések mintegy 40 százalékát teszik ki. Ebből kifolyólag egyre inkább felmerült az igény urnafal létesítésére is, az első, 30 kazettahelyes urnafal a napokban készült el a katolikus temetőben, és hamarosan a református temetőben is átadnak egy urnafalat.

(vkm)

Top