Megyercsi galamb a világbajnokságon

Idén Belgiumban, pontosan Nevelében rendezik meg a postagalambok világbajnokságát, melyen 58 FCI tagország vesz részt. A szabályok szerint minden országból 25 postagalambbal lehetett nevezni a versenyre. A Szlovákiából induló galambok között találhatjuk egy megyercsi postagalamb-tenyésztő egyik tarka babos tojóját, mely már a verseny helyszínén tartózkodik. 

Nochta Štefan tenyésztő galambja nem akármilyen felmenőkkel dicsekedhet, ezért is gondolta úgy, hogy esélyt ad ennek a galambnak. Maga a belgiumi viadal több részből áll. Elsőként egy 120 km-es szakaszt kell teljesíteni a több mint 1000 galambnak, majd ezt követi egy 180 km-es pálya, később emelve a kilométerek számát egy 250 km-es szakaszt kell megrepülni, majd ha ezt is sikeresen megtették, aztán jöhet a 350 km-es negyedik pálya, majd zárórészként a finálé, mely egyébként 450 km.

Nochta Štefan postagalambtenyésztő leghíresebb galambjával, Tornádóval.Nochta Štefan postagalambtenyésztő leghíresebb galambjával, Tornádóval

A megyercsi galambász bízik a galambjában, annál is inkább, hiszen a szülők nemzetközi versenyeken is jól szerepeltek, bizonyítva ezzel, hogy jó genetikai képességekkel rendelkeznek. Nochta Štefan többek között elmondta, hogy már régóta dolgozik egy ún: aranypár kinevelésén, melynek elsődleges célja, hogy olyan kivételes képességű utódok szülessenek, melyek majd elsőként a hazai, később pedig a nemzetközi versenyeken is megállják a helyüket. Ehhez viszont az kell, hogy az aranypár tíz fiatal galambjából, legalább 3-4 nemzetközileg is nyertes legyen.

Kép és szöveg: -pint-

Top