Megújul a kálvária a kórházban

Komárom. Sokan valószínűleg a helyiek közül sem tudják, hogy a kórház területén egy olyan fal húzódik, mely a kálváriát ábrázolja. Támogatók segítségével hamarosan teljesen megújul a fal és az egyes stációk is.

Az évekig elhanyagolt, elfeledett alkotás Keszegh Béla polgármester kezdeményezésére újul meg. A kálvária egyes stációit domborművek ábrázolják, melyek egy-egy falrészbe vannak beépítve. Ugyanakkor a 14 stációból mára csak 9 maradt meg, amelyeket Csütörtöki András restaurátor közreműködésével újítanak fel, az elpusztult 5 stációt viszont újra kell alkotniuk. E restaurátori munkák költségeinek fedezését a Harsányi Foundation (Harsányi Zoltán alapítványa) vállalta magára, míg a fal felújítását és újjáépítését a komáromi TONEX kft. végzi el díjmentesen.

Kiss Róbert komáromi esperes-plébános, a Nagyszombati Főegyházmegye érseki helynöke kérdésünkre elmondta, szándéka szerint a nagyböjti keresztutak alkalmával is érintenék a felújított kálváriát.

(cs)

(Cikkünk a Delta augusztus 10-i számában jelent meg.)

Top