Magyarországon többet járnak moziba

Becslések szerint tavaly 9,9 millió fizető nézőjük volt a magyarországi filmszínházaknak, és összesen mintegy 13,2 milliárd forint maradt a jegypénztáraknál.

Sok év csökkenés után tavaly újra nőtt a magyar mozik látogatottsága és bevételük – írja a Világgazdaság keddi számában.

Feldmájer Sándor, a Magyarországi Filmforgalmazók Egyesületének elnöke a lapnak elmondta: becslések szerint tavaly 9,9 millió fizető nézője volt a hazai filmszínházaknak, és összesen mintegy 13,2 milliárd forint maradt a jegypénztáraknál.

Az egyesület elnöke emlékeztetett arra, hogy 2012-ben csak 9,4 millió néző volt, ami 11,9 milliárd forint bevételt eredményezett, 2011-ben 9,5 millióan mentek moziba, összesen pedig mintegy 11,4 milliárd forintot fizettek ki.

A szakmai szervezet adatai szerint 2006-ban még 12 millióan váltottak mozijegyet – írja a Világgazdaság.

(MTI)

Top