Kultúrfröccs




 

KOMÁROMI NAPOK 

Vannak, akik szerint ez csak pénzkidobás, valakiknek viszont az év egyik fénypontja Komáromban. Én magam is úgy gondolom, hogy az egyik leg­izgalmasabb hét városunkban, ami 26. évfolyamával már egy meghatározó esemény. Az évek során érdekes volt látni, ahogy a város északi és déli része alakította programjait. Számomra örvendetes, hogy a két város(rész), Észak- és Dél-Komárom egyre inkább összedolgozik. Nem hiszem, hogy licitálni kell egymásra, hanem igényes programokkal jól kiegészíteni egymást.

komn

A Komáromi Napok a szomszéd községek fesztiváljaitól eltérően még mindig ingyenes, így mindenkinek hozzáférhető. Örömmel láttam, hogy a mostani szervezők, akik megnyerték a közbeszerzést, szintén próbálják még magasabbra tenni a lécet. Bemutatkozhatnak a moziban az amatőr filmesek, lesz graffiti verseny a Vág-parton, népművészetek ünnepe, a borutca kínálata mellett lesz sörkóstoló is és a gyümölcspárlatokból is kapunk ízelítőt. Az édességek kedvelőinek külön „bűnbarlang” létesül a múzeumkertben. A zenei kínálatról mindig eltérőek a vélemények, azonban azt el kell ismerni, hogy változatos a mostani felhozatal, mindenkire gondol. Én biztosan sok programon ott leszek, mert nincs annál jobb, mikor él a város.


SZÍNHÁZ – Háry János – Magyar Lovas Színház, április 28-29-30.

Kevés olyan népi karakter van, akinek a neve annyira megragadt, hogy egy emberi tulajdonság is köthető hozzá. Nem túl hízelgő, ha valakit nagyotmondó, füllentő Háry Jánosnak neveznek.

A történetet elsősorban Kodály Zoltán operáján keresztül ismerhetjük, a zeneszerző Garay János reformkori költő Az obsitos című elbeszélő költeményéből indult ki. A vén obsitos történetét Márkos Attila, a Lovas Színház vezetője kifejezetten a színháza számára dolgozta át és gondolta újra. Háry figurája és a kor, melyben játszódik, megőrzi eredetiségét, de egyszer csak új fordulatot vesz. Néha mintha napjaink valósága is belekerülne a történetbe. Várjuk a jól ismert cselekményeket, csak valahogy mindig másképp lesz végük, mint amire számítottunk. Vidámság, humor, szomorúság és természetesen az erkölcsi tanulság sem hiányozhat a végéről. Változatos zene mellett, mesés új díszletekkel. Lesznek huszárok, fogatok, csaták és magányos lovasok is. A Háry János tanulságos mese az egész család számára. Komolyan mondom, nem „háryzok”.


ÖREGVÁR NAP, május 1.

Néhány éven át elmaradtak az Öregvárba tervezett programok, de tavaly óta visszatért a korábbi hagyomány, miszerint május első napja Komárom egyik legszebb részén külön szórakozást kínál.

Ahogy megszoktuk, a kínálat igazán széles lesz most is, bízunk abban, hogy az idő (az áprilisi tél után) kegyes lesz a családokhoz. Kézműves foglalkozások, bátorság próbák, gyerekjátékok és más meglepetések mellett több bemutatóra is sor kerül. 10.30-kor Vitéz László érkezik a palacsintasütővel, gondolom minden rossz embert (bábot) elnáspángol. De lesz Három kismalac előadás, gólyalábas vonulás, korhű csatajelenet, Kukorica János és persze vásári komédiázás. A veterán autók egy más korból adnak ízelítőt. A programok kavalkádja magáért beszél, minden család szórakozása garantált egy magával ragadó, csodálatos környezetben. Mert az Öregvár is úgy mutatja igazi fényét, ha élettel teli.


Szénássy Tímea

Top