Kultúra, ami feltölt



Mikor az önkormányzat által elért Szenassy Timea 1201eredményekről esik szó, gyakran érkezik olyan reakció, hogy nem ezzel vagy azzal kéne törődni, hanem a munkahelyek teremtésével, vagy a Poliklinika megmentésével. Való igaz, vannak olyan prioritások, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek, de ez korántsem jelenti azt, hogy más területen lemaradhatunk, vagy ellustulhatunk. Sőt! Ha nem figyelünk oda a részletekre, más területekre, könnyen olyan károkat okozhatunk, ami komoly béklyót jelent majd a munkahelyteremtésben és a gazdasági lehetőségek kiaknázásában is.

Nehéz egyértelműen lemérni a kultúrára, oktatásra vagy tehetséggondozásra fordított pénz megtérülését. Abban viszont nagyon sokan egyetértenek, hogy ezen területek elhanyagolása összefügg a társadalmi leépüléssel, a kreativitás és az alkotókedv elkorcsosodásával, ezen keresztül pedig jelentősen odacsap a gazdasági fejlődésnek is. Nehéz egyenesen levezetni, hogy miért fontos a színház, a kiállítás, a fesztivál és más kulturális programok, mivel a kreativitást, a nyitottságot, a belső harmóniát vagy a tenni akarást nem lehet számokkal lemérni. Azt viszont leszögezhetjük, hogy ezen tulajdonságok növelése kulcskérdés.

Egy közösség, város életében nagyon fontos szerepet kell hogy kapjon a kulturális élet sokszínűsége, hogy mindenki megtalálja a kedvére való kikapcsolódási lehetőséget. Legyen szó kiállításról, koncertről vagy egy ismeretterjesztő előadásról. A város mellett működő kulturális, oktatásügyi és ifjúsági bizottság elnökeként ezért nagy örömmel fogadtam, hogy a város kulturális életének felpezsdítésére idén 65 ezer euró jutott, ami 5 ezer euróval több a tavalyi évhez képest.

A pénzösszeg elosztásánál a bizottság felállított magának különböző kritériumokat, amelyek alapján – véleményem szerint – sikerült igazságosan döntenünk a 108 érvényes pályázati kérvény támogatásáról. A fő irányvonal szerint olyan rendezvényeket támogattunk a legnagyobb mértékben, melyekkel a kultúra minden társadalmi réteg és korosztály számára elérhetővé válik, és a lakosokat a kulturális életben való aktív részvételre ösztönzi.

Megemlítek egy-két példát. Az egyes fesztiválokat, több napos rendezvényeket, amelyek Komárom városának területén kerülnek megrendezésre, egységesen 2000 euróval támogattunk. Ilyen, maximális összegű támogatásban részesültek a Jókai napok, az őrsújfalui Ekhósszekér fesztivál, a Lehár Ferenc nemzetköz énekverseny, a Fonográf fesztivál, a Kútfeszt, a Borostyán fesztivál, de a LakeUp és a WakeUp is. A további kérvények kapcsán felsorolni is nehéz volna a sok jó ötletet, érdekes programot és fontos társadalmi eseményt, amit támogat a város. Ami a lényeg, hogy az önkormányzat hozzáteszi a magáét, felkarolja az ötleteket, hogy a lakosok tartalmasan szórakozzanak, az eseményeken találkozzanak, kiszakadva a begubózásból és a televízió passzív világából, igényes tartalommal és emberi kapcsolatokkal töltődjenek fel.

A pénz szétosztásán túl még további feladatok is várnak ránk, hiszen van még mit pontosítani a játékszabályokon, hogy a támogatások egy átlátható rendelet szerint legyenek szétosztva. Ugyancsak fontos dolog, hogy egyre több embert kimozdítsunk a fotelból és bevonjunk az egyes rendezvényekbe. A sokrétű programkínálat mindenkinek tartogat valami érdekeset és javunkra válhat, ha nyitottak vagyunk az új dolgok, élmények kipróbálására is. Én abban bízom, hogy minél több rendezvényen, minél több emberrel (az egész régióból) találkozhatok majd, mivel meggyőződésem, hogy gyakran egy jó beszélgetés, egy tartalmas előadás, vagy valamilyen más kulturális élmény többet ér sok orvosságnál.

Szénássy Tímea, városi képviselő

Top